Térképen az igazság: Magyarország teljesen legyőzte a munkanélküliséget?

HelloVidék   
  Megosztom
Térképen az igazság: Magyarország teljesen legyőzte a munkanélküliséget?

Egyre többször hallani, hogy Magyarország eljutott a teljes foglalkoztatás szintjére, vagyis gyakorlatilag már mindenkinek van munkája. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy miként alakul a munkanélküliség az egyes megyékben, és hol jellemző még a közfoglalkoztatás.

A magyar gazdaság növekedésével párhuzamosan folyamatosan nőtt a kereslet a munkavállalók iránt az elmúlt években, ennek köszönhetően dinamikusan csökkent a munkanélküliség. Az országban már tartósan 4 százalék alatti a munkanélküliségi ráta, amit teljes foglalkoztatásnak nevezhetünk. Ennek hatására egyre több területen jellemző a munkaerőhiány, azonban az egyes megyéket jelentős különbségek jellemzik.

Az idei harmadik negyedévben négy megyében már 2 százalék alatti volt a munkanélküliségi ráta. A legjobban teljesítő Veszprém megye volt, ahol 1,6 százalékos munkanélküliséget mértek, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Heves holtversenyben a második helyre került, 1,9 százalékos rátával. Hevest kivéve látható, hogy leginkább az ország nyugati menyéiben láthatunk ilyen szép számokat.

Ez azt sugallja, hogy még csak strukturális munkanélküliség sincs ezekben a megyékben, vagyis nem tapasztalható olyan probléma a munkaerőpiacon, hogy valamilyen szakmával ne lehetne elhelyezkedni. Persze, az is biztos, hogy vannak olyanok, akik nem a saját szakterületükön helyezkedhettek el, ettől még azonban tény, hogy néhány megyében teljesen felszámolták a munkanélküliséget.

Azoknak a megyéknek sincs okuk panaszra, ahol 2-3 százalék közötti munkanélküliséget mértek. Ebbe a csoportba tartozik Fejér, Zala, Bács-Kiskun, Pest, Csongrád, és Tolna is. Többségében az ország középső területein elhelyezkedő megyékről van szó, jobbára olyan megyékben láthatunk ilyen alacsony munkanélküliséget, ahol a gazdasági teljesítmény erőteljesen növekedett az elmúlt időszakban. Ezeken a területeken is igen komoly munkaerőhiánnyal küzdenek a vállalkozások, ami azonban jó hír a dolgozóknak, hiszen elméletileg egyszerűbben válthatnak munkahelyet, ha szeretnének, illetve a bérharcban is könnyebb helyzetben lehetnek.

Az országos átlagnak nagyságrendileg megfelel Vas és Budapest teljesítménye, egyaránt 3,5 százalékos munkanélküliséggel, a sorban a következő Somogy megye, itt azonban már van egy nagyobb ugrás, a megyében ugyanis 4,4 százalékos a ráta. Azt lehet mondani, hogy összességében még ezeken a területeken is kedvező a munkaerőpiaci helyzet, Budapesten a munkahelyek jelentős száma biztosít könnyebb elhelyezkedést.

Ugyanakkor van néhány megye, ahol jelentős előrelépésre lenne még szükség a foglalkoztatás terén. 5 százalék feletti munkanélküliség látható Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Baranya, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 6 százalék felettit pedig Hajdú-Biharban és Nógrádban mértek. Az országban a legmagasabb, 8,7 százalékos munkanélküliségi ráta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tapasztalható.

Nem meglepő, hogy a kormány éppen ezért Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben indított mintaprogramot a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak elhelyezkedésének támogatása érdekében. Az ország keleti megyéiben ugyanis továbbra is jellemző a közfoglalkoztatás, és habár a számuk csökkent az elmúlt hónapokban, nélkülözhetetlen a támogatás ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

munkanélküli

munkaerőhiány

munkaerőpiac