Létszámnöveléssel tenné ütőképesebbé a magyar katonaságot a Honvédelmi Minisztérium

Magyar Hírlap   
  Megosztom
Létszámnöveléssel tenné ütőképesebbé a magyar katonaságot a Honvédelmi Minisztérium

Magyarországnak és a térségnek erős, ütőképes honvédségre van szüksége – nyilatkozta tegnap a Budai Várban a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében tartott évértékelő és feladatszabó vezetői értekezleten kijelentette, hazánknak rendkívül fontos a Balkán biztonsága, mert a térségben még mindig törékeny a béke.

A több lépcsőben végrehajtott fizetésemelést követően ismét korszerűbb illetményrendszerre van szükség, így ebben a hónapban meg is kezdődnek az erről szóló egyeztetések – közölte a miniszter. Idén húsz, majd három éven át öt-öt százalékos fizetésemelést kapnak a honvédségi alkalmazottak, március–áprilistól pedig megkezdik a honvédelmi lakások jó árfekvésű eladását a katonáknak, írja a Magyar Hírlap.

Ez évben hetvennél több honvédelmi tábort tartanak, és a kadét-program is kibővül, egyre több lesz benne a szakirányú képzés, mondta el Benkő Tibor. 2010 és 2018 között tizenöt százalékkal bővült a honvédség állománya. A Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetése 2018-ban a GDP 1,07 százaléka helyett végül 1,41-re rúgott s 2024-re eléri a két százalékot. A haditechnikai fejlesztésekről elmondta, hogy 2019-ben is olyan eszközöket vásárolnak, amelyek a katonai igényeknek és az ország gazdasági érdekeinek egyként megfelelnek, ezért folyamatban van három katonai rámpás szállítógép beszerzése, valamint még idén beérkeznek az első Leopard harckocsik, amelyek az átképzést segítik.

A miniszter elismerését fejezte ki a Honvédkórház dolgozóinak azért, hogy állják a támadásokat olyan ellenzéki képviselőktől, akik megjelennek a rendelésen és VIP-kártyát igényelnek. A feladatszabó értekezleten részt vett Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára is.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

katonaság

honvédelem