Újabb vidéki fejlesztések jöhetnek: a repterek mellett a hazai hajózás is megújulhat

Világgazdaság   
  Megosztom
Újabb vidéki fejlesztések jöhetnek: a repterek mellett a hazai hajózás is megújulhat

Hamarosan a kormány elé kerülhet a regionális repterek fejlesztését célzó stratégia, de terítéken van a Duna hajózhatóságának és az árufuvarozás körülményeinek javítása, valamint a személyszállítók versenypiaci készülődése is – mondta a Világgazdaságnak Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

A portálnak kifejtette, hogy hazánkban több mint száz kisebb-nagyobb repülőtér található, ezekből néhány részben állami tulajdonban van. A közeljövőben kerülhet a kormány elé a vidéki regionális repterek fejlesztési és üzemeltetési koncepciója, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium készít.

A gazdaság-, turizmus- és iparfejlesztési fókuszú elképzelések figyelembe veszik az üzemeltetők üzleti terveit, légitársaságokkal folytatott menetrendi tárgyalásait. A debreceni lehetőségeket erősen meghatározzák a város közelébe települt iparvállalatok elvárásai, a keleti irányú utazási szándékok. Sármelléken hatmilliárdos fejlesztési program valósulhat meg, a győr-péri repülőtér már most nyereséges. Békéscsaba, Szeged és Székesfehérvár-Börgönd a Modern váro¬sok programban szerepel, de vizsgálatra érdemesek a kibontakozás esélyei a hévízi, kecskeméti, pécsi repülőtér esetében is.

- mondta Mosóczi László. Hozzátette, hogy a koncepció alapvetően arra épül, hogy hogyan tudják hosszútávon támogatni a reptereket úgy, hogy közben szem előtt tartják a régiófejlesztési és befektetésösztönzési szempontokat is. Ezek a tervek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér áruszállítási kapacitásainak áthelyezésével nem foglalkoznak. Mivel a teherszállítás irányát, célállomását a fuvaroztatók igényei határozzák meg.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a attól függ a hajózás gazdaságossága, hogy mennyi szállítható áru van, ami a kiszámíthatatlan vízjárás által alakított vízmélységtől függ. Azt, hogy egy folyó mennyire hajózható, az attól függ, hogy a duzzasztóval szabályozott szakaszokon rendelkeznek zsilipekkel vagy sem. A szabad folyású részeken pedig milyen a mélységhiány és vannak -e gázlók.

Az elmúlt években az alacsony vízállás miatt a hazaihoz hasonló korlátozások voltak a Duna román–bolgár közös szakaszán is, de a helyzet nem errefelé, hanem a németországi szabad folyású szakaszokon volt a legrosszabb. A kormány a hajóútfejlesztést komplex megközelítéssel kezeli, kizárólag olyan beavatkozásokat tart elfogadhatónak, amelyek maradéktalanul megfelelnek a vízgazdálkodás, víz- és környezetvédelem céljainak és előírásainak. CEF-támogatással már készül a magyarországi TEN-T belvízi út helyzetértékelő tanulmánya. A cél a hajóútszűkületek és a gázlók megszüntetésére alkalmas műszaki megoldások kidolgozása a Duna teljes hazai szakaszára 2020. szeptember végéig.

- fejtette ki Mosóczi László.

A portálnak adott interjúban arra is kitért, hogy a közúti fuvarozói érdekképviseletektől tavaly novemberben vette át Palkovics László miniszter a fejlesztésijavaslat-csomagot, valamint a társtárcák és érdekképviseletek bevonásával 16 munkacsoport jött létre.

A vasútvállalatokat tömörítő Hungrail kezdeményezései a szabályozáson felül kitérnek az állami szerepvállalás mértékére, a hálózat-hozzáférési díjak nagyságára, a vasútiszakember-hiány kezelésére és a vizsgáztatás egyszerűsítésére is.

- mondta. A teljes hazai vasúti oktatási és vizsgáztatási rendszer felülvizsgálatát az innovációs tárca, ami akár már ebben az évben befejeződhet. A tervezet kiemelt részét képzik a korszerű eszközök (e-learning, szimulátorok) használata. Az oktatást ugyan kevesebb óraszámban tervezik elindítani, viszont a tananyag az egymásra épülő modulokból fog állni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hajózás

hajó

reptér

repülő

vasúti közlekedés

vasút