Húsvét előtt indul a roham: elkapkodják a hazai tojásokat a magyarok

MTI   
  Megosztom
Húsvét előtt indul a roham: elkapkodják a hazai tojásokat a magyarok

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a v(BTT) mezőgazdasági titkára az MTI érdeklődésére.

Molnár Györgyi elmondta, hogy a húsvét előtti hetekben 30-35 százalékkal több tojást vásárolnaka háztartások, mint általában. A teljes tojás-fogyasztás évente megközelíti a 2,5 milliárd darabot. Beszélt arról is, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 26 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 26,5 milliárd forintot tett ki. A csökkenést azzal indokolta, hogy míg a regisztrált termelés nőtt, addig az átlagos termelői ár csökkent.

A tojásárakról megjegyezte, hogy a tojás darabonkénti fogyasztói ára 33-45 forint volt a 13. és 15. héten a vidéki és a budapesti piacokon az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai alapján. A magyar lakosság évente - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint - fejenként 234 tojást fogyaszt el. A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.

A BTT-n belül működő Tojásszövetség szerdai közleménye szerint országos, ismeretterjesztő iskolai programot indítanak a gyerekek reggelizési szokásainak javítására, amely idén tavasszal 15 iskolába és több mint 4000 felsős diákhoz jut majd el. A szövetség a felnőttek oktatását is fontosnak tartja, ezért HU, de tojás! néven Facebook-oldalt is létrehozott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tojás

tojásfogyasztás

tojásszövetség

baromfi termék tanács