Rákapcsol Magyarország a bioüzemanyagra: ez lesz a jövő?

MTI   
  Megosztom
Rákapcsol Magyarország a bioüzemanyagra: ez lesz a jövő?

Magyarországon és a visegrádi régióban is jelentős a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén, olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat - írta a Magyar Nemzet.

Mindezek alapját egy küszöbönálló, a napokban a kormány elé kerülő jogszabályi változás adhatja, amelynek eredményeként a következő évtizedben megemelkedhet a motorüzemanyagokba kevert bio-etanol, illetve biodízel aránya. Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke szerint ha ez megtörténik, azzal Magyarország csak nyerhet:

Magyarország a harmadik helyet foglalja el az egy főre jutó bioetanol-előállításban az Egyesült Államok és Brazília mögött, vagyis az iparágban világszinten is vezető szerepet ért el, ám ez nem tükröződik a felhasználásban: az itthon előállított bio-üzemanyagok előnyeit a környező országok használják ki, így mondhatni, hogy az E10-es üzemanyag bevezetésével Magyarország egy már régóta időszerű lépést tenne energiaforrásai "zöldítésének" irányába - írta a Magyar Nemzet.

A Magyar Bioüzemanyag-szövetség két, etanolt gyártó tagja évente összesen mintegy 2,4 millió tonna takarmánykukoricát használ fel, az E10 motorbenzin bevezetése a V4-es régióban további 1,2 millió tonna takarmánykukoricára jelentene keresletet régiós szinten.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bio

bioüzemanyag

gazdaság

megújuló energiaforrás

biomassza