Ennyibe kerül a boltokban a dinnye: messze még a 100 forintos ár

HelloVidék   
  Megosztom
Ennyibe kerül a boltokban a dinnye: messze még a 100 forintos ár

Néhány nap alatt lejjebb csúszott a dinnyeár, pedig a hőmérő higanyszála a következő napokban feljebb kúszik, jönnek a júliusi meleg napok. De hát sokkal később indult a dinnyeszezon, ennek is ára van. Az áruházak már kóstolgatják a dinnyeakciókat, a potyázni vágyó vásárlóknak még várniuk kell. A 100 forintos dinnyeárra is.

Néhány langyos nap július közepén és a két héttel későbbi indulás néhány nap alatt lejjebb tolta a görögdinnye árát. Sőt, megindultak az akciók is, egyes áruházak a régebbi árat áthúzva hirdetik a dinnyéjüket az árcédulán. Eddig nem tolongtak a dinnyéért a vásárlók, miközben pedig gurulni kezdett a magyar dinnye a boltokba, a nagy hőség pedig az ígért magyar dinnyeszezon első hetében elmaradt.

Csak éppen már július második felében járunk. És igaz, dinnye lesz sokáig, kitarthat szeptemberben is, de hát akkor már vége a nyaralásnak, iskolai szünidőnek, bár jó idő még lehet.

A július 18-i dinnyeár körkép sokat változott július 15 óta, néhány nap alatt újraírták az árcédulákat a boltosok. Ebben nyilván szerepet játszott a nagyláncok csütörtöki akciós fordulós napja is (aki nem lép egyszerre, az akár le is maradhat), be is lépett néhány akciósnak rajzolt dinnyeár is. És kiderülhet majd az is, hogy a nagyobb szállítmányok egy része csak hétfőt követően esett be a boltokba.

De hát ez még mindig az első dinnyés hét és van, aki az akciós újságjában görgeti a dinnyéjét, a többség lejjebb is vitte a néhány nappal ezelőtti árat. Íme a július 18-i online mustra eredménye. Továbbra is a legnépszerűbb és legolcsóbb csíkos dinnyék árát néztük, már ahol lehetett:

Július 18. megjegyzés Július 15.
Auchan 134.- akciós újság, online áruházban 189.- zöld héjú 189.- ft/kg
CBA 219.- online áruház 299.- ft/kg
Penny 129.- csak július 21-22-én, egyik helyen 249.-, másik helyen 199.- helyett -
Reál Alfa 199.- 299.- régi ár helyett -
Spar 199.- online áruházi ár 249.- ft/kg
Tesco 189.- online áruházi ár 189.- ft/kg
Forrás: céges honlapok, online áruházak, csíkos dinnye, kivéve Auchan, ahol zöld van a fényképen

A Fruitveb termelői szakmai szervezet információja szerint egy hete 240-280.- forint között mozgott a nagybani piacon ajánlott ár, ahol a boltosok egy része megveszi a dinnyéjét, amit majd a vásárlónak kínál. A 100 forintos dinnyeárra még várni kell, erről majd a hőmérő dönt. És az is, hogyan sikerül a magyar dinnye exportja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

dinnye

ár

bolt

árak

csökkenés

gyümölcs