Indul a nagyszabású közút-vasútfejlesztés: erre futja 5000 milliárdból

MTI   
  Megosztom
Indul a nagyszabású közút-vasútfejlesztés: erre futja 5000 milliárdból

Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére - mondta az innovációs és technológiai miniszter Mogyoródon.

Palkovics László a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások.

A 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül. A kormány stratégiai célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz

- jelezte a miniszter. Az M3-as autópálya most átadott új csomópontjáról elmondta, hogy az közel 5 milliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő másfél kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát.

A miniszter hozzátette, hogy az új csomópontot használva kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre már a jövő heti Forma-1 Magyar Nagydíj résztvevői, nézői is. Az autóversenyek az egész világon a legnagyobb figyelem mellett lebonyolított sportesemények körébe tartoznak, jelentős turisztikai vonzerővel rendelkeznek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért az ágazat főbb szereplőivel együttműködve nemzeti autó-motorsport szakpolitikai stratégia megalkotását tervezi, melynek egyik célja, hogy a Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy szakági versenyek 21. századi színvonalú megrendezésére alkalmas létesítmény-együttes - jelentette be Palkovics László.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a csomópont és a hozzá tartozó út segíti a térség lakóinak gyorsabb eljutását a fővárosba, valamint a gazdasági versenyképesség növekedését. Hozzátette: az Útprogram keretében el fogja érni a kormány, hogy 2022-re több mint 70 százalékkal bővüljön a gyorsforgalmi úthálózat hossza a 2010-es állapothoz képest.

Vécsey László országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2017 szeptemberében, amikor a most átadásra került csomópont alapkövét elhelyezték, már látható volt, hogy a Hungaroring jobb megközelíthetősége mellett a környező településekre is igen pozitív hatása lesz az új útnak, a további fejlesztések révén pedig az agglomeráció több településén is csökken majd az átmenő forgalom. A kivitelezés 21 hónapja alatt négy körforgalmi csomópont és az M3-as autópályát átívelő közúti híd is épült - ismertette Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese. Hozzátette: a környezetvédelmi tudatosság jegyében több mint 46 ezer cserjét is elültettek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fejlesztés

beruházás

vasút

vonat

közút