Nagyot fordult a világ: így keresnek állást most a magyar melósok

Steiner Petra   
  Megosztom
Nagyot fordult a világ: így keresnek állást most a magyar melósok

Régi filmekből ismerős jelenet, amikor a fiatal pályakezdő kezében piros tollal az újság fölött görnyedve karikázza be a szimpatikus álláshirdetéseket. Mára már mindez elképzelhetetlen, egyre kevesebb szerep jut a nyomtatott sajtónak, mert mintha korosztálytól függetlenül mindenki kezéhez odaragadt volna az okostelefonja. A HelloVidék utánajárt, mennyiben változtatták meg a kütyük és az internet az álláskeresési szokásokat.

Régen napi-, hetilapokban, plakátokon és szóróanyagokon hirdették a betöltetlen pozíciókat a potenciális álláskeresőknek, míg a technológia fejlődésével mindez a papír alapú hirdetések felől a pixelvilág irányába tolódott el. Mi azonban a mérvadó, az irányadó a fejlett technológia korában? Ha nem a print médián keresztül hajkurásszuk az álláshirdetéseket, mi vált, ha úgy tetszik, piacvezető hirdetési felületté? A Budapesti Metropolitan Egyetem és a SentiOne nemzetközi közösségi médiafigyelő cégcsoport 2019. júniusában publikált közös kutatása szerint

A tendencia már 2 évvel ezelőtt is érzékelhető volt, akkor még a gyakorikerdesek.hu került fel a képzeletbeli dobozó harmadik fokára, ezt megelőzte a Twitter, de már akkor is tarolt a legnépszerűbb közösségi médiafelület, a Facebook. A pályakezdők az álláshirdetéseket 2017-ben 50%-ban még utóbbi oldalról érték el, de jellemzően a gyakornoki munkát keresők 60%-a weboldalakról és portálokról szerzett számára hiteles információkat a betölteni kívánt pozícióról.

Konkrét álláskeresési tapasztalatairól ez év júniusában a Profession.hu is beszámolt, felmérésük szerint a mobiltelefonra optimalizált applikációjuknak köszönhetően az álláskeresők kétharmada már ennek segítségével böngészi kínálatukat. A mobiltelefonok térhódítása megjelenésük óta töretlen, internetes szörfözésre való használatuk 8 százalékponttal 74%-ra emelkedett, míg az asztali gépek és laptopok aránya 19 százalékponttal 77%-ra zuhant, amellyel bár még így is vezetnek, de érezhető, hogy a hordozható mini szuperszámítógépek előbb-utóbb lekörözik a PC-ket. Mindemellett bár a Profession.hu látogatóinak 65%-a mobiltelefonról érkezik, a tényleges jelentkezéseknél még mindig 69%-os túlsúlyban vannak a hagyományos gépek mintegy a biztos siker zálogaként. De mit tapasztal Magyarország többi álláskereső portálja?

A CVOnline portál nem rendelkezik telefonos applikációval, a mobilra optimalizált weboldal fejlesztését viszont elengedhetetlennek érezték, így mára a megkeresések felületei tekintetében az okostelefon 49%-kal átvette a vezetést, 48%-kal második helyre szorultak a hagyományos PC-k, és mindössze csekély, 3%-os arányban szerepelnek a statisztikában a táblagépek. Bár a közösségi média térhódítását egyértelműen érzi a portál, azonban esetükben még mindig a direkt megkeresések vannak túlsúlyban.

A Facebook-elérésünk folyamatosan növekszik, de alapvetően még mindig a webes forgalom meghatározó, mely az előbbi duplája

– válaszolta a HelloVidék kérdésére a CVOnline tartalommarketing menedzsere.

A Jobinfo álláskereső portál a HelloVidék kérdésére elárulta, a hozzájuk forduló álláskeresők többsége már mobiltelefonról böngészi a hirdetéseket, azonban a konkrét jelentkezések legtöbbször még mindig asztali számítógépről érkeznek, mert valószínűsítik, hogy az önéletrajz csatolás okostelefonról problematikus vagy éppen nem áll rendelkezésre.

Az állásaggregátorok, mint a Jobinfo, álláskeresésben betöltött szerepe változatlanul fontos az álláskeresőnek, aki aktívan keres állást, a legjobb helyen az állásaggregátor oldalakon van, mivel ott elérheti egy helyen a legjobb állásokat. Ma már azonban a megváltozott álláspiaci körülmények miatt fontossá vált, hogy a látens álláskeresőket is elérjük, akikben még nem fogalmazódott meg a váltás gondolata, de szeretnének előrelépni vagy váltani, ha szembejön egy jó ajánlat. Erre jó a közösségi csatorna, ahol egy-egy igazán jól célzott ajánlattal meg tudjuk szólítani a felhasználókat, akik aztán a Jobinfora érkezve megtalálják a konkrét állás mellett a képességeik alapján releváns állásokat

– számolt be tapasztalatairól a portál ügyvezető igazgatója.

A Jobinfo tekintetében nem tapasztalják, hogy jelentős mennyiségű forgalomátrendezős menne végbe a közösségi média platformok egyre hangsúlyosabbá válásával, viszont tagadhatatlanul a keresési láncolat egyik fontos elemévé léptek elő, mert az álláskeresők által ezeken a felületeken megosztott információk alapján a legrelevánsabb hirdetésekkel tudják elérni őket. „A látogatottsággal való villogás a múlté, akkor hatékony egy állásportál, ha minél kisebb meddőszórással a lehető legrelevánsabb jelölteket tudja szállítani” – fogalmazott a kérdés kapcsán az ügyvezető. A Jobinfo továbbá kitért arra is, hogy egy mobiltelefonos applikációnak csak akkor látják értelmét, ha azzal nem a már meglévő felületet alakítják át, hanem mind élményben, mind szolgáltatásban többet nyújthatnak az álláskeresőknek.

Találtunk olyan szolgáltatásokat és innovációkat, amelyek mentén egy Magyarországon még nem látott állás-önmenedzselési megoldással jöhetünk ki. Jelenleg ezen dolgozunk, és reméljük, hogy hamarosan bemutathatjuk a piacnak

– számolt be legújabb fejlesztéséről a Jobinfo ügyvezetője.

A Jobline szintén észlelte a munkakeresési szokások változását, a megtekintések száma hozzájuk már több mint 50%-os arányban mobiltelefonokról érkezik, ami évről évre növekvő tendenciát mutat, ezért igyekeznek a weboldalt a telefonon állást keresők számára minél komfortosabbá tenni. „Az álláskeresők közel fele direkt úton jut el az álláshirdetéseink végoldalaira, emellett a közösségi oldalakról jövő forgalmunk 10% alatti súllyal jelenik meg” – számolt be tapasztalataikról a portál termékmenedzsere. Azonban hiába a közösségi média mindennapokban való konstans jelenléte, a Jobline munkatársai azt tapasztalják, hogy az ezeken a felületeken megjelenő tartalmaik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben járulnak hozzá, hogy a portálon kínált tartalmak és álláshirdetések látogatottsága növekedjen.

A HRPortál csoporthoz tartozó allasportal.hu a többi site-hoz hasonlóan észlelte látogatottságában a technológiai fejlődés lenyomatát, azonban az álláskeresők még mindig többségében hagyományos asztali számítógépről látogatják őket, és mindössze 30% az okostelefonokról érkezők aránya. Ebből adódóan nem érzik indokoltnak egy telefonos applikáció kifejlesztését, amíg azt a telefonos megkeresések aránya nem teszi feltétlenül szükségessé, mert a weboldal jelenleg is optimális a mobiltelefonos böngészésre. És bár jelentős túlsúlyba kerültek a közösségi médiafelületek, mint a Facebook, a Twitter, az Instagram vagy éppen a Tumblr, a portál véleménye ezek tekintetében eltérő más honlapok gyakorlatától.

Sajnos közösségi média felületet még nem alakítottunk ki, alapvetően drágának találjuk az onnan való forgalomterelést, ezért maradunk a hagyományos eszközöknél

– válaszolta Markovics András, a HRPortált kiadó Brand & Standard Kft. ügyvezetője.

Az állásajánlatokat kínáló portálok tapasztalati alapján jól látszik, hogy a közösségi médiaplatformok térhódításával egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a hirdetések Facebookon való megosztásai a bizonytalan álláskeresők felkutatásában, és a látogatók mindinkább mobiltelefonjaikról böngészik a hirdetéseket. Túlnyomó többségében már átvette a vezetést az okostelefon a hagyományos PC-kel szemben, azonban a kézbe simuló szuperszámítógépek körüli újdonság varázsa még mindig tart, mert jellemző, hogy a konkrét jelentkezések még mindig a számítógépekről érkeztek, bár e tekintetben vitatható, hogy a CV csatolásának nehézsége vagy egyéb probléma állhat a háttérben.

A tendencia tehát lassabb, mint amilyen menetet a technológia szédítő fejődése diktál, azonban tagadhatatlanul érzékelik a változás szelét az álláskereső portálok, amivel előbb vagy utóbb, de kénytelenek lesznek felvenni a tempót, ha eddig még nem tették meg. És hogy mennyiben érzékelhető mindez a vállalatok munkaerő-toborzó gyakorlatában? Nos, a HelloVidék cikksorozatának második részében ebbéli tapasztalataikról mesélnek hamarosan a dél-alföldi régió kiemelkedő cégei.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

állás

karrier

álláskeresés

toborzás

munkaerőpiac

munkaerőhiány

álláshirdetés