Te is ilyen húst és tojást eszel? Ez verheti be a bolygó koporsójába az utolsó szeget

HelloVidék   
  Megosztom
Te is ilyen húst és tojást eszel? Ez verheti be a bolygó koporsójába az utolsó szeget

Magyarországon jóval az európai uniós átlag alatt van azoknak a területeknek a nagysága, ahol ökológiai gazdálkodást folytatnak, hiszen hazánkban az összes mezőgazdasági terület mindössze 3,7 százalékát művelik így. Míg 2005-ben az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület még csak 123 536 hektár volt, addig ez a szám 2018-ra 209 382 hektárra emelkedett. Viszont hiába növekedett az évek alatt a biogazdálkodási területek nagysága, a 7 százalékos uniós átlagtól még így is nagyon messze állunk.

Az Eurostat legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unióban 2012 és 2017 között összesen 25 százalékkal, 10 millió hektárról 12,6 millió hektárra nőtt az ökológiai gazdálkodást folytató területek nagysága.

A biogazdálkodásként hasznosított területek az EU teljes mezőgazdasági földterületének 7 százalékát tették ki 2017-ben, és mindössze egy olyan régió volt, ahol a teljes mezőgazdasági terület több mint felén folytattak ilyen gazdálkodást. Ezzel szemben a régiók 13 százalékánál a területek kevesebb, mint egy százalékán volt jellemző ez a fajta gazdálkodási mód.

Az ökológiai gazdálkodás mértéke jelentősen eltér az EU egyes régiói között. Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint biogazdálkodást legnagyobb mértékben Ausztria Salzburg régiójában folytatnak, itt 2016-ban az összes mezőgazdasági terület mintegy felét (52 százalék) művelték így, ez szintén hegyi legelőket jelent.

Hét további régióban az ökológiai gazdálkodás mértéke a teljes hasznosított mezőgazdasági terület egynegyedét tette ki:

  • Severozápad régió Csehországban (30 százalék),
  • Norra Mellansverige régió Svédországban (29 százalék),
  • Calabria régió Olaszországban (29 százalék),
  • Mellersta Norrland régió Svédországban (28 százalék),
  • Burgenland régió Ausztriában (27 százalék),
  • Sicilia régió Olaszországban (26 százalék)
  • és Moravskoslezsko régió Csehországban (25 százalék).

Magyarországon 2017-ben 199 683 hektáron folytattak ökológiai gazdálkodást, míg 2018-ban ez a szám 209 382 hetkárra emelkedett, ami 95 százalékos növekedést jelent. Hazánkban az összes mezőgazdasági terület nagysága 9 303 400 hektár volt 2018-ban, ennek pedig mindössze 2,25 százalékát művelték ökológiai gazdálkodásban, ami jóval az uniós átlag alatt van, ráadásul az érintett területek döntően réteket, legelőket jelentenek.

Milyen biogazdaságok működnek hazánkban?

A KSH legfrisssebb adataiból jól látszik, hogy míg 2005-ben a mezőgazdasági termelők száma 1 551 volt, addig 2018-ra ez a szám 3 929-re bővült. A biogazdaságok több ágazatra bonthatók, íg tegát az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület a következőképpen alakultak.

2018-ban szántóföldi növényeket összesen 77 022 hektáron termesztettek biogazdaságokban. Részletesen lebontva ez úgy néz ki, hogy gabonaféléket 33 246 hektáron termesztettek, fehérjenövényeket 2719 hektáron, gyökérnövényeket 197 hektáron, ipari növényeket 11255 hektáron, friss zöldségeket, dinnyét, szamócát 3988 hektáron, zöldtakarmányokat 24451hektáron, egyéb szántóföldi növényeket pedig 1166 hektáron.

Ültetvények terén kicsit máskép festenek a számok, hiszen az összes bioültetvény 10895 hektáron terült el. Biogazdálkodás során szőlőből összesen 1759 hektár ültetvény volt 2018-ban. Gyümölcs- és bogyósültetvényekből valamint diófélékből 9133 hektár volt. Egyéb évelő ültetvényekből összesen 3

A biogazdaságokba beletartoznak továbbá olyan területek, melyek rétnel, legelőnek vannak minősítve, ezek összesen 116 389 hektárt fednek le. Ugar és zöldtrágya pedig 5076 hektárt foglal el a biogazdaságokból.

A statisztikában az összes biogazdálkodásban művelt területet az „átalakítás alatt álló területet” és a „tanúsított területet” összessége teszi ki. Ennek az az oka, hogy mielőtt egy területet „biogazdálkodásnak” minősítenek, átalakítási folyamaton kell átesni, amely akár 2-3 évig is eltarthat.

Környezetbarát állattartás

Amellett, hogy számos gazdaságban termesztenek zöldséget, gyümölcsöt és más haszonnövényeket, az állattartára is szép lassan kiterjed a biogazdálkodás technológiája. Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szerint, nincs élhető jövő ökológiai termelés nélkül.

Ezt igazolja az is, hogy a közelmúltban több nagy jelentés – legutóbb a a Food and Land Use Coalition (FOLU) nemzetközi kutatási konzorcium „A bolygónk egészséges étrendje” című tanulmánya – is megállapította, hogy a világ mezőgazdasági és élelmezési rendszere fenntarthatatlan. Az ENSZ részvételével is erősített együttműködés arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi termelési- és földhasználati rendszer évente 12 billió forintos rejtett költséget jelent a környezet és az emberi egészség kárára. Mindemellett az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete az ipari mezőgazdaságot teszi felelőssé a globális klímagáz-kibocsátás jó negyedéért.

A több oldalról is bizonyítottan fenntarthatatlan globális élelmiszer-rendszer ellenére a hazai sajtóban az utóbbi időben is sorra jelentek meg az ipari termelési rendszereket erősítő, és a reális fenntartható alternatívákat, így például a szabadtartású állattartást és az ökológiai gazdálkodást negatív színben feltüntető cikkek, amelyek terjesztése a már most tetemes károk mérséklése érdekében elkerülhetetlen agroökológiai változás társadalmi támogatottságát is gyengítheti.

Pedig az ökológiai gazdálkodás nagyobb fajgazdagságot, több természetes élőhelyet őriz meg, és a biogazdaságokban 40-64 százalékkal kevesebb nitrát vegyület mosódik a vizekbe, mint a konvencionális gazdaságokban.

Hazánkban még gyerekcipőben jár az ökológiai állattartás. Ezt jól bizonyítja, hogy míg haszonnövényeket már 2005 óta termesztenek biogazdaságokban, addig ökológiai gazdaságokról csupán csak 2008-tól van adatsor a KSH oldalán. Éppen ezért persze összehasonlítottuk a 2008-as adatokat, a 2010-es, 2017-es és a legfrissebb, 2018-as adatokkal. Több évet személve elég jól látható, hogy mutatkozik némi növekedés a számokban, de a különböző évek teljesítménye nagy ingadozást mutat az állatok létszámát illetően.

2008 2010 2017 2018
Szarvasmarhafélék 17 746 db 32 445 db 17 741 db 18 964
Sertés 6820 db 5377 db 5333 db 4459 db
Juh 11 826 db 9462 db 6260 db 5538 db
Kecske 2387 db 1686 db 552 db 572 db
Baromfi 58 122 db 111 467 db 106 292 db 83 538 db

Az állatlétszám emelkedése és csökkenése persze sok dologtól függ. Nem is hinnénk mennyi mindent kell figyelembe venni a környezetbarát állattartás során. Szigorú szabályozások vonatkoznak a különböző állatok tartására. Külön jogszabály van például a használt épületek és kifutók felépítésére és elhelyezkedésére is. Fontos előírások vannak kiírva a takarmányozására és állategészségügyi kezeléseikre is. Nem egyszerűek az egészségügyi előírások sem, a beteg állatok gyógyításánál a gazdáknak külön rendelet szerint kell eljárni. Ezeket a követelményeket a termelőnek, gazdálkodási egységnek különböző dokumentumokkal, valamint egyéb igazolásokkal (ökológiai üzemleírás, épület, kifutó méretekkel, ENAR nyilvántartás, termelési dokumentáció) kell az ellenőrzések során igazolni. Csak így működhet hivatalosan egy ökológiai gazdálkodás.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

biogazda

biogazdaság

biogazdálkodás

gazdálkodás

magyarország