Óriási kínálat várható az új lakásokból: de fontos haladékot kaptak az építtetők is

HelloVidék   
  Megosztom
Óriási kínálat várható az új lakásokból: de fontos haladékot kaptak az építtetők is

Pörgős évkezdés várható a ház- és lakásépítési piacon a most megjelent új szabályoknak köszönhetően. De fellélegezhetnek a befejezés előtt álló lakásokat építő kivitelezők és a vevők is, mivel csak később lépnek életbe az új lakásokra vonatkozó szigorúbb energetikai követelmények. Az új lakások piaca pedig óriási kínálatbővüléssel lépett át: 2020 decemberében 65 százalékkal nőtt a frissen meghirdetett eladó új lakások száma - írja közleményében az Ingatlan.com.

Az összesítés szerint több új szabály könnyíti a lakásépítők helyzetét. Még a nagyobb családi házakat és 6 lakásos társasházakat is egyszerű bejelentéssel lehet építeni, a most megjelent rendelet szerint február elejéig. Emellett az új építésű ingatlanok közel nulla energiafogyasztását előíró határidő is későbbre tolódott.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

A korábbi szabályozás szerint januártól csak közel nulla energiaigényű lakóingatlant lehetett volna átadni. Az új szabály szerint azonban csak 2021 júliusától lép életbe a szigorítás. Fontos változás az is, hogy könnyebben lehet majd maximum 1000 négyzetméteres, legfeljebb 6 lakást magában foglaló házak építését megkezdeni.

Hozzátette:

Az új szabályok egyrészt lendületes évkezdést hozhatnak az lakásépítési szegmensben. Az energiafogyasztásra vonatkozó határidő meghosszabbítása miatt megkezdett ház- és társasház-építkezéseken dolgozó építtetők és a vevők sem kerülnek lehetetlen helyzetbe, ha az esetleges csúszások miatt az átadás a következő évre tolódik. Az építési engedélyezési folyamatot kiváltó egyszerű bejelentések kibővítése miatt pedig könnyebb lehet megfelelni a 2022 végi határidőnek, ami az 5 százalékos áfa kihasználása szempontjából fontos.

A szakember szerint 2021-es évben a járvány miatt megtorpanó lakáspiac, ezen belül az újlakás-építések lendületet kaphatnak. Többek között a most megjelent új szabályoknak, valamint az állami támogatások bővítésének, köztük a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa újbóli bevezetésének köszönhetően.

A körképből kiderül, hogy bár a már említett 5 százalékos lakásépítési áfa tavalyi kivezetése és a járványhatás miatt az új lakások piaca is megtorpant az idén.

Ugyanakkor idén decemberben megugrott a friss kínálat, 1046 új építésű lakás került be a kínálatba, ami 65 százalékkal haladja meg a tavaly decemberit.

Balogh László szerint a jelentős kínálatbővülés annak köszönhető, hogy a lakástámogatási rendszer bővítése miatt sok fejlesztő már “piacra” a még tervezőasztalon szereplő társasházi lakásait.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

ingatlanpiac

új lakás

hitelek

ingatlanárak