Hatalmas beruházás Tatán: milliárdokból újítják fel a 110 éves általános iskolát
Tatán megkezdődött a Vaszary János Általános Iskola felújítása és bővítése, a 110 éves épületegyüttest közel kétmilliárd forintból korszerűsítik - közölte a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója.
Vereckei Judit tájékoztatása szerint a beruházással az intézménybe járó közel 900 gyermek, valamint az ott dolgozók számára a kor követelményeinek megfelelő, modern környezetet teremtenek. A felújítás során kiemelt figyelmet fordítanak a nevelő-oktató munka zavartalanságára.
Az épületegyüttes három részből áll: egy 1700-as évekbeli honvéd kaszárnyából, egy 1904-ben állami népiskolának épült részből, valamint egy 1996-ban épített tornateremből. A már meglévő épületek teljes gépészetét és villamos hálózatát korszerűsítik, valamint az oktatásra használt terek egy jelentős része is új burkolatot kap.
A munkálatok során 6544 négyzetméternyi belső tér és 2682 négyzetméter udvari terület újul meg, valamint a tetőtérben 6 új csoportszobát alakítanak ki, 225 négyzetméterrel bővítik a tornacsarnokot, és az udvaron rekortán burkolatú sportpályát alakítanak ki
- ismertette a tankerület igazgatója.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, közel 1,2 milliárd forint uniós és 815 millió forint hazai költségvetési támogatásból.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)