
Meglepő bejelentés: Tatán ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés
Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést.
Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést.
Apró, hódra emlékeztető állatok jelentek meg az egyik tatai hipermarket parkolójában. Az aranyos állatokat sokan fényképezik és etetik. A Fővárosi Állatkert szóvivője szerint azonban haraphatnak.
Debrecen karácsonyfáját például november 22-én díszítik fel többek között egy közel tizenötezer izzóból álló égősorral, de máshol is megcsodálhatjuk az idei szezon hatalmas fenyőfáit.
Szimulációs és kiképző központot adtak át a magyar városban: ez lesz az "Embert a vasra" toborzóprogram következő állomása
Semmilyen feljegyzés sem maradt arról, a titokzatos folyosóról, amit a közelmúltban találtak a tatai vár udvarán. A Kuny Domokos Múzeum régészeinek 1972 óta most először van lehetősége, hogy tudományos kutatást végezzenek a várnál.
Újabb filmet forgatnak a tatai várnál. A múzeum sem lesz látogatható miatta több napig.
Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a Balatonnál és Tatán.
Óriási munkálatokkal járó vízügyi beruházássorozat zajlik Komárom-Esztergom vármegye középső részén. Egyebek közt Tata és Komárom között egy nagy kapacitású ivóvíz-távvezeték épül.
Tökéletes merülést fogtak ki a búvárok pénteken a Fényes Forrásoknál. A csapat a kellemes napsütésben beszélte meg a merülési útvonalat és a felmerülő nehézségeket.
Érvénytelen lett a háromkérdéses helyi népszavazás vasárnap Tatán; a kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban.
A védett állatok már Magyarország számos területén felbukkantak szép számmal. A baj csak az, hogy ezek a hatalmas szőrgombócok gyakran több milliós károkat tudnak okozni. Vajon, mi lehet a megoldás?
Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta Ramsari területen már mintegy 42 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon maximum 39 ezer vadlúd tartózkodott.
Ilyenkor, ősszel ezer színben pompáznak a botanikus kertjeink, így érdemes felkeresni őket még a tél beköszönte előtt, hogy megcsodáljuk, milyen gyönyörűre festi a fák leveleit, a növényzetet ez a színtelennek, szürkének tartott évszak.
Átadták Tatán az Újhegyi úti vízfolyás medrének átépítésével kialakított csatornarendszert, amely 1,1 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával készült el.
Átadták pénteken a felújított Vaszary János Általános Iskolát Tatán, a 2,8 milliárd forintos beruházás során az intézmény Jázmin utcai részlegét is korszerűsítették, így közel 800 diák kezdheti a tanévet megújult környezetben.
A felvételen hihetetlen közelről és nagyon részletesen láthatjuk a csak ritkán látható állatot.
Ezer négyzetméteres létesítményben egy 4 férőhelyes, openoffice-jellegű irodateret alakítottak ki, valamint létrehoztak egy tárgyalót és 600 négyzetméteres műhelynek, termékbemutatókra és kiállításokra használható közösségi teret építettek.
A 4iG Nyrt. átadta az intelligens zebra fejlesztését Tatán, amivel jelentősen biztonságosabbá válik a közeli általános iskola tanulói, a szülők és minden gyalogos átkelése a város egyik legforgalmasabb, belvárost átszelő útján.
A tatai Angolkertben, a Cseke-tó partján található, szinte fekvő 250 éves platán nyerte el idén az Év fája címet az online megrendezett voksoláson - közölte honlapján a kezdeményezést szervező Ökotárs Alapítvány.
Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség három férfi ellen, aki a gyanú szerint fiktív fémipari munkákkal 800 millió forint forgalmi adót csalt el.