Optimisták a termesztők: nagyon jó hozamra számítanak ebből a növényből

Agrárszektor   
  Megosztom
Optimisták a termesztők: nagyon jó hozamra számítanak ebből a növényből

Optimisták a magyar kukoricatermesztők: a kedvezőtlen időjárás ellenére is be tudták fejezni időben a kukorica vetését. A hideg és csapadékos tavasz miatt az állományok fejlődése ugyan megcsúszott néhány héttel, de sem az időjárás, sem károsítók nem okoztak még komoly gondokat a földeken. Az Agrárszektor több gazdát is megkérdezett arról, hogy milyen éve volt eddig az kukoricának Magyarországon, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük, valamint arról, hogy milyen hozamra számítanak idén.

A 2021-es év tavaszáról sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy különösképpen kedvezett volna a mezőgazdaság szereplőinek. Az enyhe telet követő fagyos, hideg és esős, inkább késő őszre hajazó időjárás komoly károkat okozott a hazai gyümölcstermesztőknek és méhészeknek is, de nem kímélte a repce- és búzatermesztőket se.

Némileg jobb helyzetben vannak a kukoricatermesztők, akik a szokatlanul barátságtalan idő ellenére is időben be tudták fejezni a vetést, noha az állományok az ország több területén is alulfejlettek az elmúlt év azonos időszakához képest. Az Agrárszektor ezért ismét megkereste a gazdákat, hogy megtudja, milyen éve volt eddig a magyar kukoricatermesztőknek, milyen nehézségekre számítanak, és milyen várható terméssel számolnak.

A Békés megyei Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet növénytermesztési főágazatának vezetője, Faragó Attila Géza az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy idén 470 hektáron vetettek takarmánykukoricát. Noha az időjárás nem volt épp optimális, a kétsopronyi vállalatnak sikerült április 26-ig befejeznie a vetést. A szakember elárulta, hogy a kukoricaállományok jelenleg hatleveles állapotban vannak, és már folyamatban van a gyomirtás. A kártevők elleni védekezés kapcsán Faragó Attila Géza kifejtette, hogy évente változik, kell-e védekezniük a kukoricamoly ellen, és ha igen, mekkora területen. Ha egy táblán meghaladja a megfúrt tövek aránya a 20%-ot, akkor megteszik a szükséges lépéseket, de idén még nem tapasztaltak semmit, ami aggodalomra adna okot. A vállalat növénytermesztési főágazatának vezetője szerint ha a továbbiakban megfelelő lesz az időjárás, hektáronként akár 12 tonnás termésre is számíthatnak.

Az Enyingi Agrár Zrt. 2021-ben 2400 hektáron vetett takarmány- és silókukoricát, ahogy azt a vállalkozás egyik agronómusától, Zaka Szabolcstól megtudhattuk. A szakember elismerte, hogy az esős idő némileg akadályozta a vetést, de végül sikerült időben végezniük vele. A Fejér megyei cég agronómusa elmondta, hogy a hideg idő nem tett jót a kukoricának, de az bizakodásra ad okot, hogy nincsenek annyira elmaradva a fejlődésben az állományok. A gyomirtások is haladnak, valamint ezek mellett elkezdték az első lombtrágyázást is. A kártevők pedig egyelőre még nem jelentkeztek a földeken. Zaka Szabolcs úgy fogalmazott, hogy ha továbbra is ilyen időjárás lesz, és lesz elegendő víz, akkor akár 10 tonna fölötti termésben is reménykedhetnek.

Kevésbé volt optimista a Hajdúböszörményi Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztési főágazatának vezetője. Boda István az Agrárszektor megkeresésére elárulta, hogy idén 300 hektáron vetettek takarmány- és silókukoricát, valamint csemegekukoricát további 450 hektáron, fő vetésben, és még 250 hektáron másodvetésben. A Hajdú-Bihar megyei cég szakembere szerint az időjárás nagyban lelassította a vetést, amelyet csak késve tudtak befejezni. A csapadék és a belvíz miatt mintegy kéthetes késésben vannak, vallotta be Boda István, hozzátéve, hogy ebből kifolyólag az állományok fejlődése is 2-3 héttel van lemaradva az előző évhez képest. Az első gyomirtást befejezték, és ha a helyzet úgy hozza, posztgyomirtásra is sor kerülhet majd. Minden attól függ, milyen lesz az időjárás a továbbiakban. A szakember elmondta, hogy az állományokban kukoricabarkó nem fordult elő, és ahol kellett, ott használták is a talajfertőtlenítő szert. Ezzel szemben a napraforgónál a nyúl kártétele fokozott ebben az évben, tudhattuk meg Boda Istvántól. A növénytermesztési főágazat vezetője a leendő termést illetően inkább nem mondott semmit, ugyanis még sokáig kint lesznek a növények a földeken, és ez idő alatt bármi történhet.

A somogybabodi Agrofema Mezőgazdasági Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. agronómusa, Horváth Ferenc elmondta, hogy a cég 300 hektárt vetett be idén takarmánykukoricával. Szent György napján, április 24-én el tudták kezdeni a vetést, és május 1-jére be is fejezték a munkálatokat. A szakember szerint ideális időszakában vetették el a kukoricát, de a nagy mennyiségű csapadék miatt az állományok fejlődése háromhetes késésben van. Horváth Ferenc elárulta, hogy májusban mintegy 92 mm csapadék hullott náluk, és ebből 53 mm május 17-e és 24-e közötti héten esett le. Ebből és a hűvös időből kifolyólag a növények eléggé elmaradottak, relatív tápanyaghiány jellemző rájuk. Az agronómus elmondta, hogy a múlt héten indultak meg náluk az első gyomirtások, ráadásul a somogyi cégnek egy különleges gyomfajta, a mandulapalka (Cyperus esculentus) kártétele ellen is védekezniük kell, amihez meg kell várniuk a megfelelő lombosodást. Horváth Ferenc ugyanakkor bizakodó volt, és úgy látta, két napon belül végeznek a gyomirtással. A szakember elárulta, hogy a kukoricánál még nem találkoztak kártevőkkel, mert a kelési időszakban nem volt napos az idő. Ezzel szemben a napraforgóban már most jelentős veszteségeket okoztak a károsítók. Horváth Ferenc összességében úgy gondolja, hogy megfelelő tőszámú állományaik vannak, amelyek kedvezően keltek ki, a tápanyagot is ki tudták juttatni, és eddig azt lehet mondani, hogy a gyomirtást is a megfelelő időszakban kapták. Az agronómus hektáronként 6-8 tonnás termésátlaggal számol, de hozzátette, hogy ha jó lenne az idő, akár a hektáronkénti 10 tonnát is elérhetik.

Ezek alapján látható, hogy az időjárás, bár okozott némi nehézséget a gazdáknak a kukorica vetése során, mégsem jelentett akkora problémát, mint tavaly ősszel, a repce és a búza vetésekor. A nagy mennyiségű csapadékból és a hűvös májusból kifolyólag az állományok fejlődése több helyütt is két-három hetes elmaradásban van az ideálishoz képest, de ha a továbbiakban az évszakoknak megfelelő időjárásban lesz részünk, igen jó év állhat a kukoricatermesztők előtt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

agrárszektor

kukorica

termés

mezőgazdaság

növénytermesztés