Lebukott a jászberényi vállalkozás: eljárás indult a kutyavásárlással adót csaló cég ellen

MTI   
  Megosztom
Lebukott a jászberényi vállalkozás: eljárás indult a kutyavásárlással adót csaló cég ellen

Büntetőeljárás indult egy jászberényi cég ellen, amely csak papíron vásárolt nagy értékű kutyákat, a valóságban nem, adóhivatali ellenőrzése pedig több mint százmillió forint adókülönbözetet tárt fel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben arról számolt be, hogy a vállalkozás kutyaiskola indítását tervezte. A vizsgálaton bemutatott számlák szerint 2019-ben 221 németjuhász kutyát vásárolt több mint kétszázmillió forintért.

A cég ügyvezetőjének közlése szerint a kutyák továbbértékesítéséről egy angol vevővel kötöttek szándéknyilatkozatot. A megállapodás szerint az állatok a jászberényi társaságnál megkapják az alapképzést, majd az angliai vevőnél a speciális képzést, így lesz belőlük kábítószer- vagy bombakereső, esetleg elfogó járőrkutya

- szerepel a közleményben.

A cégnek azonban nem származott bevétele kutyakiképzésből, az ellenőrök a helyszíni szemlén, a telephelyen is mindössze 11 kutyát találtak. Az ügyvezető azt állította, az alacsonyabb tartási költségek miatt az állatokat Szlovákiába vitték, de ezt semmilyen dokumentum nem igazolta: a kutyáknak nem volt útlevele és a fuvart az állatok európai uniós tagállamok közötti mozgását nyomon követő TRACES-rendszerben sem rögzítették. Az ügyvezető a pontos szlovákiai szállítási helyszínt nem tudta megnevezni, és a kétszáz kutya gondozásával járó gyógyszer- és élelmezési költségekre sem utalt semmi bizonyíték.

Az ügyvezető később már azt állította, hogy a tervezett angliai értékesítés meghiúsult, ezért az állatok egy részét a társaság értékcsökkentnek minősítette és névleges összegért eladta. Az állítás bizonyítékaként 91 adásvételi szerződést küldött a NAV-nak, ezek szerint a nagy értékű kutyákat mindössze 1 euróért adták el szlovák magánszemélyeknek.

A vizsgálat során kiderült, hogy a társaság a számlákon szereplő 221 kutyát soha nem szerezte be, a számlákon szereplő események nem történtek meg. A NAV a cégtől egy ingatlant és hat gépjárművet foglalt le, az ügyben büntetőeljárás indult.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kutyaiskola

kutyavásárlás

jászberény

adócsalás

nav

nemzeti adó- és vámhivatal

vállalkozás

eljárás