Kiemelkedően teljesítettünk ezen a területen: így hatott a járvány a születésekre

Világgazdaság   
  Megosztom
Kiemelkedően teljesítettünk ezen a területen: így hatott a járvány a születésekre

A koronavírus-járvány megjelenése hazánkban is éreztette hatását a születési adatokon, de Magyarországon összességében kevésbé hatott az első hulláma a gyermekvállalásra. Itthon idén augusztusig mindössze 0,9 százalékkal esett vissza a születések száma 2020 első nyolc hónapjához képest, sőt 2019-hez viszonyítva érdemi növekedést regisztrálhattunk, valamint a világgazdasági válság következményeivel ellentétben ezúttal a teljes termékenységi arány mutatója sem esett vissza.

A járványok kedvezőtlen hatással vannak a születésszám alakulására. Az 1918-as spanyolnátha-járvány következtében Svédországban, Norvégiában, Tajvanon, Japánban és az Egyesült Államokban is csökkent a születések száma. A 2020-ban elterjedt koronavírus-járvány korlátozó intézkedéseket és lezárásokat tett szükségessé a világ számos országában, ami a korábbi járványokhoz és válságokhoz hasonlóan a születések számának csökkenését eredményezte, írja a Világgazdaság.

A pandémia születésszámra gyakorolt hatása Európában

Az európai országok többségében csökkent a születésszám a koronavírus-járvány első hullámának hatására. A koronavírus-járvány 2020 februárjában jelent meg Európában, és márciusban kezdett el terjedni, így a járvány első, közvetlen hatásait a 2020. decemberi és a 2021. év eleji adatokon vizsgálhatjuk.

Tavaly decemberben az országok mintegy kétharmadában csökkent a születések száma, majd a mélypontot több országban a januári adat jelentette, és februárban már kismértékben mérséklődött a visszaesés. Decemberben a legnagyobb, 10-20 százalékos csökkenés a lezárások által erősen érintett mediterrán országokban, valamint Romániában és egyes balti országokban volt megfigyelhető. A legtöbb országban a 2021. januári adat még kedvezőtlenebb volt, és januárban – Finnország és Dánia kivételével – valamennyi vizsgált európai országban csökkent a születésszám az egy évvel korábbi értékhez képest.

A születésszám alakulásában egyértelműen pozitív fordulópontot jelent a 2021. március, mivel ekkor már szinte valamennyi országban növekedett a születések száma az egy évvel korábbi értékhez képest (kivétel volt ez alól Románia, Portugália, Svájc és Litvánia).

A járvány születésszámra gyakorolt hatása Magyarországon

A koronavírus-járvány megjelenése hazánkban is éreztette hatását a születési adatokon, de Magyarország összességében sikeresen került ki az első hullámból. A járvány 2020. márciusi megjelenése után 9 hónappal, 2020 decemberében hozzávetőleg 7 százalékkal csökkent az újszülöttek száma a megelőző év azonos hónapjához képest. A születésszám 2021 első félévében jelentősen ingadozott: januárban még 9,4 százalékkal kevesebb, márciusban pedig 10,2 százalékkal több gyermek született 2020 azonos hónapjaihoz képest (3. ábra).

Fontos eredmény, hogy a 2008-as pénzügyi válság utáni helyzettel szemben most sikerült megtartani a termékenységi ráta értékét és a mutató nem esett vissza az első hullám hatására. A 2008-as pénzügyi válság után a születésszám és a termékenységi ráta is évekre csökkenő pályára került hazánkban. A születésszám a 2008. évi 99 ezer főről 96 ezer főre csökkent 2009-ben, majd 2010-ben már 6 ezer fővel elmaradt a megelőző évi értékhez képest. Ezzel párhuzamosan a termékenységi ráta a 2008-as 1,35-ról 1,25-ra csökkent 2010-re. 2020-ban – amikor lényegében csak a decemberi adatot érintette a járvány – 1,56 volt a termékenységi ráta, a mutató utoljára 1995-ben volt ennél magasabb hazánkban. Kedvező fejlemény, hogy 2021 első nyolc hónapjában a teljes termékenységi arányszám 1,55 volt, ami a járvány ellenére megegyezett a 2020 azonos időszakában mért értékkel.

Összességében Magyarországon a koronavírus-járvány kevésbé hatott a gyermekvállalásra, ami több tényezőhöz kapcsolódhat. Egyrészt nem alakult ki olyan közép- és hosszútávon elhúzódó gazdasági-társadalmi válság, mint a 2008-as világgazdasági recesszió után. Másrészt a nemzetközi összevetésben is bőkezű és folyamatosan bővülő magyar családtámogatási rendszer is hozzájárulhatott a születésszám gyors helyreállásához. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a második és a harmadik hullám születésszámra gyakorolt pontos hatását még nem ismerjük.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

születésszám

növekedés

csökkenés

születések száma

világjárvány

koronavírus-járvány