Súlyos a helyzet ebben a magyar régióban: ennyiből tengődnek a kétkezi melósok

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Súlyos a helyzet ebben a magyar régióban: ennyiből tengődnek a kétkezi melósok

Legfrissebb munkaerő-piaci körképünk helyszíne az ország egyik feltörekvő régiója, az Észak-Alföld. Újfent arra voltunk kíváncsiak, hogy a világjárvány óta milyen munkaerőpiaci változások mentek az ország ezen részén végbe. Az ország második legnagyobb régiójában hogyan alakultak a bérek, kikre, milyen szakemberekre van most leginkább kereslet.

Mielőtt belevágnánk a friss elemzésünkbe, az észak-alföldi régióról annyit érdemes megjegyezni, hogy ezen a vidéken él az ország lakosságának 15%-a. A közép-magyarországi régió után ez a második legnépesebb magyar vidék. A legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg, a régió lakosságának 38 %-át, Hajdú-Bihar a régió lakosságának 36%-át, és a legkisebb, Jász-Nagykun-Szolnok megye pedig a 26%-át teszi ki. Nem okozunk azonban nagy meglepetést azzal, hogy a régió népességszáma az elmúlt évtizedben is folyamatosan csökkent.

Az észak-alföldi régió helyzetét jelentősen emeli, hogy Hajdú-Bihar megye jelenleg az egyik legkedveltebb beruházási célpontja az országnak, Debrecenbe áramlik Budapest után a legtöbb kutatás-fejlesztési beruházás– közölte a HelloVidék megkeresésére Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

Jász-Nagykun-Szolnok köztes helyzetben van: a mezőgazdasági termelés mellett több nagyvállalat is jelen van (a teljesség igénye nélkül: Samsung, Jász-Plasztik, Rosenberger, Eagle Ottawa, stb.), ugyanakkor – tette hozzá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója - mind Bács-Kiskun felé (Kecskemét környéki autóipari klaszter), mind Hajdú-Bihar felé van egy elszívó hatás, amely a BMW debreceni gyárának megvalósulása után tovább fog erősödni. Érdekessége még a megyének, emelte ki a szakember, hogy országos szinten itt a megnagyobb az egyszerűsített foglalkoztatás aránya lakosságarányosan.

Erre a megyére nyomja rá leginkább a bélyegét a mélyszegénység

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor a mezőgazdaság és az ehhez kapcsolódó feldolgozóipar dominál. Az ipar főként Nyíregyházára és részben Nyírbátor térségére koncentrálódik, az itteni munkaerőpiacra nyomja rá ugyanakkor legnagyobb mértékben a bélyegét a mélyszegénység: bár papíron itt még van jelentős utánpótlása a munkaerőnek, valójában ebből a miliőből igen nehéz feladat a hatékony toborzás – közölte Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója, aki még hozzátette, hogy a covid sem volt túl nagy hatással a régióra:

Sem a horeca, sem a gépjárműipar nem képvisel akkora részarányt a régió gazdaságában, így nem voltak nagyobb elbocsátási hullámok. Itt is igaz viszont, hogy a bizonytalanság megnőtt, és ezáltal felértékelődtek a stabilnak számító munkahelyek, a régióból való elvándorlás pedig időlegesen lelassult

– tette hozzá a HelloVidéknek a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

Ahol egymást érik az új beruházások bejelentései

A WHC szakembere ugyanakkor kiemelte, hogy az elmúlt évek egyértelműen a fejlődésről szóltak az észak-alföldi régióban és elsősorban Debrecenben, ahol a városvezetés tudatos gazdaságfejlesztési stratégiájának köszönhetően egymást érik az új beruházások bejelentései, melyek több száz főkkel növelik a munkaerőigényeket. A számos iparágat felvonultató régió kevésbé érezte meg a Covid hatásait, köszönhetően a diverzifikált munkalehetőségeknek – a pandémia sújtotta iparágakban dolgozó, megélhetésüket elvesztő munkavállalók nagy számban tudtak elhelyezkedni más, Covid-biztos területen.

Itt is magas a munkaerő iránti kereslet

Seres Tamás, a Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője szerint a régióban – hasonlóan az ország többi részéhez – magas a munkaerő iránti kereslet. A gyártási szektorról elmondható, hogy a mérnöki és vezetői pozíciók kiemelt helyen vannak, magasabb arányban keresnek ezekre a pozíciókra szakembereket. Jellemző azonban, hogy a régióban alacsonyabb szintű nyelvtudással rendelkeznek a jelöltek, így sokszor a vállalatok kevés jelöltből válogathatnak, ha ez a kritérium nem rugalmas a részükről. A szakember szerint a COVID-19 világjárvány összességében nem hozott nagyobb változásokat a területen. Volt, akit jobban vagy rosszabbul érintett. Alapvetően a folyamatosan bővülő cégeket nem érintette súlyosan a pandémia szemben azokkal, amelyeket nem védtek hasonló beruházások.

Moldován Krisztián, a Hays Logistics & Supply Chain csapatvezetője még hozzátette, hogy Beszerzés és Supply Chain oldalról a régió folyamatosan fejlődik. A vállalatok folyamatosan keresnek megfelelő szakembereket, emellett pedig a bérek is növekednek. A cégek rugalmasan kezelik a pandémia okozta helyzetet. Egyre jellemzőbb a heti 2 nap home office bevezetése a pandémia utáni időszakra is.

Ilyen típusú munkaerőre van leginkább az Észak-Alföldön szükség

A WHC szakembere szerint számos gyártócég toboroz most folyamatosan új munkavállalókat a betanított munkaköröktől kezdve a szakképzettséget igénylő pozíciókig, kihívást elsősorban a tapasztalattal rendelkező hegesztő, karbantartó, gépész szakemberek megtalálása jelenti.

Az észak-alföldi régióban karbantartás, folyamatmérnökség, NPI, valamint minőségirányítási területen láttuk a legtöbb nyitott pozíciót, túlnyomó részt beosztotti, nem vezetői szinten. Karbantartáson belül a technikusi szintű pozíciók folyamatos kihívást jelentenek a vállalatoknak, de jóval könnyebb a betöltésük, ha nem 12 órás műszakokról van szó. Minőségbiztosításban az iparági tapasztalat megszerzése járhat kihívásokkal Beszerzés és Supply Chain területén általános munkaerőhiányt tapasztalunk, a keresések jellemzően az operatív és stratégiai beszerző, raktárvezető, logisztikai koordinátor és ezek mellett vezetői pozíciókra irányulnak.

– közölte a Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatójának tapasztalata szerint a fizikai munkaerőt tekintve a jelentős fémipari jelenét miatt is erős az igénye a hegesztőkre, lakatos, cnc gépkezelőkre, és itt is komoly kereslet van többek között villanyszerelőkre, targoncásokra, sofőrökre, operátorokra. Szellemi munkaköröket tekintve pedig: a gyártó vállalatok folyamatosan keresnek mérnököket (gépész- villamos-, illetve mechatronikai mérnökök), gyártástervezőket, minőségbiztosítási szakembereket, valamint nagy számban értékesítőket is. Hajdú-Biharban emellett sok nyitott pozíció van SSC vállalatoknál is.

Milyen munkaerőpiaci változások, átrendeződések lehet számítani a közeljövőben?

A WHC szakembere szerint folyamatosan bővülő nagyvállalati kör munkaerő-felszívó hatása egyre inkább érezteti a hatását a régebb óta jelen lévő és kevésbé versenyképes bért biztosító cégek körében, emiatt a bérfejlesztések szerepe egyre erősödik a régióban. Az új munkáltatók megjelenése gyakran eredményez fluktuációs hullámokat a közvetlen versenytársnak számító vállalatoknál, melyre érdemes előre felkészülni.

Két fontos hatás is komolyabb befolyással lesz a munkaerőpiacra – emelte ki Nógrádi József:

Egyrészt a régióban a bérek az országos átlag alatt vannak, jóval nagyobb a minimálbéren, vagy a körül fizetett munkavállalók aránya. Akiket eddig minimálbérek fizettek, most automatikusan közel 20 százalékos béremelést kapnak. Másrészt számos, a járvány miatt leállított, elhalasztott beruházás – részben állami ösztönzők hatására is – újraindul. A debreceni BMW is például jövőre már valószínűleg megkezdi a toborzást. A pótlólagos munkaerőigény tovább erősíti majd a béremelési spirált.

– közölte a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

A fizikai órabérek ugyanakkor az országos szint alatt vannak

A keleti régió felzárkózása évek óta zajlik, a bővülő munkalehetőségekkel és a távmunka minden eddiginél nagyobb térnyerésével kezdenek eltűnni a régiós különbségek a nyugati országrészekhez viszonyítva, mely egyre kevésbé teszi indokolttá a kelet-nyugati mozgást országhatárokon belül

- emelte ki a WHC.

A régióban tapasztalt fizikai órabérek ugyanakkor az országos szint alatt vannak – közölte a Trenkwalder, az átlag alig haladja meg az 1200 forint/órát. Régión belül a legmagasabb értékeket Hajdú-Bihar megyében találjuk, és a BMW autóipari beruházása ezen a részen újabb lökést ad majd a bérszintek felfelé mozdulásának.

A régióban elérhető bérek általában az országos átlag alatt vannak, többnyire 10-15% körül. Ez nem igaz azonban a gyártási informatikára, automatizálásra vagy magasabb vezetői pozíciókra. Beszerzés és Supply Chain területen szintén kicsit lassabban és valamivel kisebb mértékben nőnek a bérek, mint más régiókban

– mondta el Moldován Krisztián, a Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője, aki szerint a közeljövőben újabb beruházások érkezhetnek a régióba, illetve a meglévő telephelyek bővítése várható. Ez új pedig új munkahelyeket fog teremteni. Megnő a kereslet mind a junior, mind a szenior munkavállalók iránt, és ebből következően a bérek is növekedhetnek.

Ők sínylették meg leginkább az elmúlt éveket

A Trenkwalder szakembere szerint a HORECA területen dolgozók a covid kezdeti időszakában jártak igazán rosszul, néhány hónap múlva sokukat felszívták más szegmensek, például a logisztika. Innen keveseket lehet meggyőzni a még mindig bizonytalan helyzetű ágazatba.

Az egyértelműen kijelenthető, hogy a női munkavállalók jóval nehezebb helyzetbe kerültek, mint a férfiak. A kisgyermekes szülők, akiknek nem volt segítségük, ki voltak téve a COVID helyzetnek, hiszen az óvodás, kisiskolás gyerekekkel általában nekik kellett otthon maradniuk. A vesztesek közé tartoztak még a pályakezdők és az idősebb generáció, a megváltozott munkaképességűek. Utóbbi két korcsoport esetében az egészségügyi helyzetük miatt kockázatos volt a munkavállalás

– nyilatkozta a HelloVidéknek Nógrádi József.

A WHC szakembere szerint is egyértelműen a vendéglátóipart érintette leginkább a pandémia – a bezárni kényszerülő éttermek, vendéglátóegységek kevés esetben tudták teljes munkaidőben tovább foglalkoztatni munkatársaikat. Ennek folyományaként számos tapasztalt szakember váltott más, a lezárások által nem érintett területre, akik a bizonytalanság miatt az újranyitáskor sem tértek vissza eredeti szakmájukhoz.

Mekkora a munkanélküliség ebben a régióban? Jellemzően kik nem találnak munkát?

A KSH adatai szerint a munkanélküliség ebben a régióban is tapasztalható. Az országos átlaghoz képest enyhén magasabb munkanélküliségi ráta évek óta javuló tendenciát mutat, melyet a pandémia sem befolyásolt nagymértékben. Az álláskeresők egyre több lehetőség közül tudnak válogatni, így a ráta további csökkenésére számítunk.

A Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője szerint ugyanakkor sok esetben az angol nyelvtudás, a diploma vagy megfelelő szaktudás hiánya miatt nem sikerül a jelöltek álláspályázata.

Az országos szintű 3,9 százalékos rátánál mindhárom érintett megyében magasabb a munkanélküliek aránya. A legkedvezőbb a Hajdú-Biharban (5,33%), itt a várható nagyberuházások miatt ez az érték várhatóan sokat javul majd a következő években. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5,52%, míg Szabocs-Szatmár-Bereg megyében 6,73 százalékos a munkanélküliségi ráta a Trenkwalder által közölt adatok szerint.

A valóságban a régió munkanélküliségi helyzete ennél rosszabb, mivel a területet komolyan sújtó mélyszegénység miatt sokan már kiestek a rendszerből, nincsenek nyilvántartva a munkát keresők körében sem. Az viszont itt is jellemző, hogy a nagyvárosok közelében jóval kedvezőbbek a munkanélküliségi adatok: Debrecenben 3,7%, Nyíregyházán 2,4%.

A régióban mennyire jellemző, hogy az ország keleti részéből próbáltak toborozni?

Mára a lakosság munkába állítható rétegének jelentős részét már felszívták vagy a helyi, vagy az ország más pontján működő munkáltatók, így a Trenkwalder szerint ez a terület nem képez jelentős tartalékot az ország munkaerőellátásának szempontjából.

Az ukránok a régió földrajzi elhelyezkedésénél fogva ebben a régióban tömegesen vannak jelen. Sokuk számára ez az országrész könnyebben megközelíthető a lakhelyükről. Az ukránok azonban jellemzően nem rendelkeznek be tartós ittlétre: az itteni munkaerő-állományuk alacsony stabilitása azzal magyarázható, hogy többségük innen vagy nyugatra, vagy Lengyelországba távozik néhány hónapon belül

– emelte ki Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

A környező megyékből még általában reális toborozni, illetve Debrecen kiemelt város, de ritkán látunk pl. Szolnokról Nyíregyházára költözni jelölteket. A dél-alföldi régió tekintetében reálisabbnak látom ezt a kérdéskört

– összegezte Seres Tamás Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője.

Beszerzés és Supply Chain területen sem volt jellemző a tömeges toborzás, maximum a raktárosok esetében. Ugyanez az eset az ukrán munkavállalókkal. Fehérgalléros területre nem jellemző, ellenben a raktárban igen

– tette hozzá Moldován Krisztián Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának csapatvezetője.

A régióban az elmúlt években kevésbé volt elterjedt a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatása is, ez a trend azonban megfordulni látszik a WHC szakembere szerint. Egyre több vállalat nyit a harmadik országbeli munkavállalók felé, melyet elősegíthet a minősített munkaerő-kölcsönzői kör segítségével elérhető, újabb országok munkavállalóinak megjelenése a munkaerőpiacon.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debrecen

Észak-alföld

munkaerőpiaci körkép

munkanélküliség

foglalkoztatási ráta