Egekbe szökött a különleges paprika ára: rengeteg jön importból, pedig itthon is megterem
A magyar konyha egyik fontos alapanyagának, zöldségének számít a paprika - legyen az lecsóba való vagy erős paprika, a legtöbb receptben felbukkan, de számos étel mellé is fogyaszthatjuk. Egy friss felmérés szerint a pandémia alatt megnőtt az érdeklődés a különlegesebb termékek iránt, ugyan itthon egyelőre egy szűkebb réteg keresi és drágábbak is mint a hagyományos zöldségek. A paprikából például egyre több fiatal vásárló elsősorban az édesebb, színesebb paprikákat keresi, így vált népszerűvé a hazai kaliforniai paprika. Cikkünkben most annak jártunk utána, honnan érkezik hazánkba a legtöbb kaliforniai paprika, milyen áron kapható és miért érdemes egyáltalán fogyasztani.
A termelőket tömörítő DélKerTÉSZ korábbi felméréséből kiderült, hogy a paprikák közül például a legtöbben – 88 százalék - a tölteni való paprikát (TV) ismerik, 86 százalékkal a második helyre a kaliforniai paprika került, míg 80 százalékkal a hegyes erős végzett a harmadikként. A boltokban a paprikák közül a legtöbben, 73 százalék a tévépaprikát keresi, utána következik a kaliforniai paprika és a hegyes erős paprika 62 és 46 százalékkal. A harmincasok körében egyébként a pritaminpaprika nagyon népszerű: 49 százalék szokta ezt a fajtát vásárolni, ezzel ennél a korosztálynál ez a második legkedveltebb verzió.
A választékot tekintve egyelőre azonban még többségben vannak a hagyományos termékek: a tavalyi 21,5 ezer tonna értékesített paprika- és paradicsomtermékből mindössze 1,7 ezer tonnát tesznek ki a különlegességek. Nagypéter Sándor, az egyesület elnöke szerint ennek ellenére fontos, hogy tudjanak válaszolni a fogyasztói igényekre.
A kaliforniai paprika jelentős része, mintegy 90 százaléka például még külföldről jön be, de fontos lenne, hogy a hagyományos fajták mellett a különlegességeket is elő lehessen állítani itthon.
A FruitVeb korábbi összefoglalója szerint az idei szezonkezdet számos országban hűvös és napfényhiányos volt, ami nem kedvezett a kaliforniai paprika fejlődésének. Hollandiában és Belgiumban a magas energiaárak miatt a termelők nagy része úgy döntött, hogy ezt a hideghullámot nem is próbálja meg fűtéssel ellentételezni, inkább pár héttel későbbre tolják a betakarítást. Spanyolországban a novemberi alacsonyabb hőmérsékletek miatt a januári termés várhatóan alacsonyabb lesz, míg Izraelben a hőmérséklet emelkedése miatt némi csúszást követően összességében valamivel kedvezőbb a kép, és a termelés már február elején visszaállhat a normál szintre. Ez persze meglátszik az árakon is.
Mit tapasztalnak ebből a vásárlók?
Az Agrárközigazgatási Intézet legutóbbi agrárpiaci jelentése szerint az egyre kedveltebb kaliforniai paprika külpiaci ára egy év alatt 16 százalékkal 1060 forint/kilogrammra emelkedett idén a 9. héten. A hazai termesztésű kaliforniai paprika pedig 1200 forint/kilogramm áron került a választékba ugyanekkor, míg az előző év azonos hetében hiányzott a kínálatból.
Zöldséget a hipermarketből?
A DélKerTÉSZ felmérése szerint azok, akik szoktak zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni, ezt leginkább boltláncokban vagy hipermarketekben teszik. Míg a nagy boltláncok aránya 73 százalékos, mindössze 42 százalék megy külön zöldségeshez és csak 34 százalék látogat ki a friss áruért a piacokra vagy vásárcsarnokokba. A legkevésbé termelői piacok népszerűek, összesen 17 százalék szerzi innen be az árut. Érdekes azonban, hogy ezek a piacok a legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a budapestiek között a legnépszerűbbek.
Hogy milyen árakra számíthatunk a hiperekben és a piacokon? Természetesen ennek is utána jártunk. A felmérés szerint a legtöbben a boltláncokban vagy hipermarketekben szerzik be a zöldséget, gyümölcsöt, így megnéztük, hogy a legnagyobb áruházakban, mennyiért vásárolhatunk kaliforniai paprikát és mennyiért az egyéb fajtákat.
- A Tesco online kínálatában a lédig, piros, kaliforniai paprikát 1349 Ft/kg áron kínálják. A tölteni való, édes, primőr, paprika 1199 Ft/kg, a hegyes, erős paprika pedig 99 Ft/db áron kapható.
- A Spar webshopjában a lédig, piros, kaliforniai paprikát 1299 Ft/kg áron adják. A Homokháti, lédig paprika 1790 Ft/kg, a hegyes, erős paprika 149 Ft/db.
- Az Auchan online shopjában a piros, kaliforniai paprikát pedig 1299 Ft/kg áron vehetjük meg. Az étkezési paprika 1399 Ft/kg áron kapható.
Ugyan a felmérés szerint nem a legnépszerűbb bevásárlási szokás a piacozás, összehasonlításképp megnéztük a vidéki fogyasztói piacokon a belföldi paprikák fogyasztói árait. Ennek alapján azt láthatjuk, hogy a
- tölteni való, édes, primőr, paprika - 1680 Ft/kg
- hegyes, erős paprika - 120-200 Ft/kg
- lecsópaprika - 1200 Ft/kg
A vidéki fogyasztói piacokra is érkezik természetesen import zöldség, a különpöző paprikák sem kivételek ezalól. Így ezek árait is láthatjuk az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerében.
- az olasz, tölteni való, édes paprika ára - 1100 Ft/kg
- a spanyol, tölteni való, édes paprika ára - 1680 Ft/kg
- a spanyol, hegyes, erős paprika - 200 Ft/kg
- a spanyol kaliforniai paprika - 1200-1180 Ft/kg
- a marokkói lecsópaprika - 1200 Ft/kg
De miért is érdemes fogyasztani a kaliforniai paprikát?
A két karotinoid, a lutein és a zeaxantin, megfelelő mennyiségben fogyasztva javítja a szem egészségét. Ezt úgy teszik, hogy megvédik a retinát az oxidatív károsodástól. A pirospaprika különösen gazdag ezekben a karotinoidokban, valamint más védő tápanyagokban, például C-vitaminban. Számos tanulmány arra utal, hogy a karotinoidokban, különösen a luteinben és a zeaxantinban gazdag ételek rendszeres fogyasztása csökkentheti a szürkehályog kialakulásának kockázatát.
Különösen a reproduktív korú nők és lányok körében gyakori állapot a vérszegénység. Az egyik leggyakoribb ok a vashiány. A kaliforniai paprika szerény mennyiségű vasat tartalmaz, de rendkívül gazdag C-vitaminban, fél paprika akár 100 mg-ot is tartalmaz. Ennek azért van jelentősége, mert a C-vitamin fokozza a vas felszívódását a bélben, és számos tanulmány megerősíti, hogy a C-vitaminban gazdag gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend nagyobb vasfelvételt eredményez. A kaliforniai paprika tovább is segít, mert B6-vitamint tartalmaz, amely a hemoglobin, a szervezetben oxigént szállító fehérje előállításához szükséges.
A kaliforniai paprika gazdag antioxidánsokban , amelyek jobb egészséget és védelmet nyújtanak az olyan betegségek ellen, mint a szívbetegségek és a rák. Például a paprika különösen gazdag antioxidáns vitaminokban, beleértve a C-, E-vitamint és a béta-karotint. Bőséges mennyiségű polifenolt is szállítanak, ezek a védő növényi vegyületek közé tartozik a lutein, a kvercetin és a kapszantin , utóbbi különösen gazdag érett pirospaprikában. Az antioxidáns erőmű azt sugallja, hogy a paprika erős gyulladásgátló képességgel rendelkezik, és valószínűleg csökkenti a krónikus betegségek kockázatát. Sajnos a mai napig hiányoznak azok a nagyszabású tanulmányok, amelyek kifejezetten a kaliforniai paprika fogyasztásával foglalkoznak a krónikus betegségek előfordulási gyakoriságával kapcsolatban.
A kaliforniai paprika gazdag antioxidánsokban , amelyek jobb egészséget és védelmet nyújtanak az olyan betegségek ellen, mint a szívbetegségek és a rák. Például a paprika különösen gazdag antioxidáns vitaminokban, beleértve a C-, E-vitamint és a béta-karotint. Bőséges mennyiségű polifenolt is szállítanak, ezek a védő növényi vegyületek közé tartozik a lutein, a kvercetin és a kapszantin , utóbbi különösen gazdag érett pirospaprikában. Az antioxidáns erőmű azt sugallja, hogy a paprika erős gyulladásgátló képességgel rendelkezik, és valószínűleg csökkenti a krónikus betegségek kockázatát. Sajnos a mai napig hiányoznak azok a nagyszabású tanulmányok, amelyek kifejezetten a kaliforniai paprika fogyasztásával foglalkoznak a krónikus betegségek előfordulási gyakoriságával kapcsolatban.
A kaliforniai paprika gazdag antioxidánsokban, amelyek védelmet nyújtanak az olyan betegségek ellen, mint a szívbetegségek és a rák. A kaliforniai paprika különösen gazdag antioxidáns vitaminokban, beleértve a C-, E-vitamint és a béta-karotint. Bőséges mennyiségű polifenolt is szállítanak, ezek a védő növényi vegyületek közé tartozik a lutein, a kvercetin és a kapszantin. Az antioxidánsok miatt a paprika erős gyulladásgátló képességgel rendelkezik, és segíthet csökkenteni a krónikus betegségek kockázatát.
Állatkísérletek igazolták, hogy a kaliforniai paprika segít a vércukorszint szabályozásában. Noha egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a növényekben, például a paprikákban található polifenolok jótékony hatással vannak a vércukorszintre, és úgy tűnik, hogy segítik a cukorbetegség kialakulásána kockázatát csökkenteni, további vizsgálatokra van szükség, hogy ezt teljesen ki lehessen jelenteni. Mindenesetre érdemes fogyasztani.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)