Milliárdos fejlesztés: mutatjuk, milyen extrákkal dobták fel az egykori bányászvárost

MTI   
  Megosztom
Milliárdos fejlesztés: mutatjuk, milyen extrákkal dobták fel az egykori bányászvárost

Csaknem egymilliárd forintból alakítottak ki szabadidőparkot és épült mellette irodaház Komlón egy egykori bányászati területen, barnamezős beruházás keretében - közölte a mecseki város önkormányzata.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében több mint 960 millió forintból megvalósuló fejlesztésekkel az utolsó, az önkormányzat tulajdonában lévő egykori bányaterületnek is sikerült új funkciót biztosítani - írták.

Az egykori bányászvárosban megvalósuló beruházás részeként kialakított két új épületben komlói cégeknek biztosítanak irodahelyiségeket, de létesült egy gyártócsarnok és egy játszóház is.

Az új épületek melletti területen szabadidőparkot létesítettek, padokat és sporteszközöket helyeztek ki, gumiborítású futókört építettek és parkosítottak - írták.

A tervek szerint a most átadott beruházás lesz a magja a később több lépcsőben megvalósuló úgynevezett Hét Domb Szabadidőközpontnak. Ennek során a már működő terepkerékpáros pálya további szakaszokkal bővül majd, és egy - akár nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas - úgynevezett pumpapálya, kerékpáros és gördeszkás ügyességi létesítmény is épül. A hosszabb távú tervek része egy kilátó megépítése is.

Az önkormányzat becslései szerint a következő európai uniós költségvetési ciklus és az Aktív Magyarország program forrásai a fedezetet is biztosítják majd mindezen elképzelések megvalósításához.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

komló

szabadidő- és sportpark

komló

mecsek