Milliárdok kellenek a vidék fejlesztésére: csak így lehet jövője a magyar állattartásnak

HelloVidék   
  Megosztom
Milliárdok kellenek a vidék fejlesztésére: csak így lehet jövője a magyar állattartásnak

A legkorszerűbb technológiával felszerelt, lehető legmagasabb fokon automatizált és a legszigorúbb állategészségügyi feltételeknek megfelelő hatékony telepek létrehozása jelenti a hazai baromfiágazat alapanyagtermelésének legfontosabb fejlődési feltételét – jelentett ki Feldman Zsolt a Heves megyei Tarnalelesz település új pulykatelepének ünnepélyes átadóján.

A cégcsoport tavaly június végén adta be pályázatát az állattartó telep fejlesztésére, amelynek decemberi pozitív elbírálása után négy hónappal már az üzem átadójára is sor kerülhetett.

A baromfiszektor nehézségekből történő kilábalásához és az európai versenytársakkal történő lépéstartáshoz a Megújuló vidék, megújuló agrárium program komoly segítséget jelent, hiszen abban az állattartás fontos és hangsúlyos elemként szerepel. 2021-ben 423 milliárd forintnyi döntés született állattartó telepek felújításához és létrehozásához kapcsolódóan, ezen belül 143 milliárd forint a baromfiágazat által eredményesen pályázott összeg. Ez is mutatja, hogy az ágazatban jelentős a fejlesztési igény, a kormány pedig elkötelezett abban, hogy a beruházási elképzeléseket és azok megvalósulását a megnehezedett beruházási környezetben is támogassa – fejtette ki Feldman Zsolt.

Az értékteremtő gazdasági beruházások 2023-tól is folytatódnak, a pályázatok gyors elbírálásával pedig komoly segítséget kapnak a folyamatosan dráguló költségekkel kivitelezhető fejlesztéseket megvalósító gazdálkodók. Az állattartás, az élelmiszertermelés-és feldolgozás támogatása, a vidékfejlesztési források felhasználása új lehetőségeket teremt a vidéki térségek termelő infrastruktúrájának fejlesztésére, új munkahelyek létesítésére.

Az OTP Csoport tagja, a Nagisz Zrt. és jogelődje már 50 éve foglalkozik pulykatenyésztéssel. Évi 13,5 millió tenyésztojást állítanak elő, ebből 4 millió tojás keltetésre használnak, a többit bel és külföldön értékesítik.

Az állományt teljesen automatizált, korszerű etető, itató, szellőztető, fűtő, hűtőrendszerrel állátott istállóban tartják, amely az állatjóléti és környezetvédelmi normatíváknak maradéktalanul megfelel.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

állattenyésztés

am

állategészségügy

baromfiágazat