Lassan csak a gazdagok kiváltsága lesz a jogsiszerzés: ennyit drágultak a tanfolyamok

Pénzcentrum   
  Megosztom
Lassan csak a gazdagok kiváltsága lesz a jogsiszerzés: ennyit drágultak a tanfolyamok

Az eddig katázó, most átalányadózásra áttérő oktatók ugyanis a többletköltségeket a diákokra háríthatják, és az is kérdés, meddig lehet még 480 forintért tankolni az oktatóautókat.

Az új katatörvénnyel és a benzinárstop esetleges eltörlésével durván megemelkedhet a jogsiszerzés ára Magyarországon. A statisztikai hivatal adatai szerint manapság 13 százalékkal kerül többe jogosítványt szerezni, mint tavaly decemberben, az egy évvel korábbihoz képest pedig 20 százalékos az áremelkedés. És a járvány előtthöz (2020 január) képest 40 százalékkal drágább jogsit csinálni Magyarországon: akkor még kicsivel több mint 200 ezerből lehetett átlagosan megúszni a KSH szerint.

Az eddig katázó, most átalányadózásra áttérő oktatók ugyanis a többletköltségeket a diákokra háríthatják, és az is kérdés, meddig lehet még 480 forintért tankolni az oktatóautókat. A szakértő szerint az árstop után akár már 750 ezer forintba is kerülhet, mire valaki kézhez kaphatja a jogsiját. Pető Attila a Pénzcentrumnak kifejtette, már most is legalább 400 ezer forinttal számoljon, aki jogosítványt szerezne.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

jogosítvány

tanuló

tanulóvezető