Ez lesz az árstopos magyar cukorral: milliárdokból fejlesztik az egyetlen hazai gyárat

MTI   
  Megosztom
Ez lesz az árstopos magyar cukorral: milliárdokból fejlesztik az egyetlen hazai gyárat

A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 129. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron. Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója az eseményen azt mondta: az egyetlen magyarországi cukorgyárban a feldolgozási időszak október 6-tól 85 napon át tart, a munkát 236 állandó és 50-55 ideiglenes dolgozó végzi.

A gyár ellátásához tavasszal a tavalyi 10,5 ezer hektárnál lényegesen kisebb területen, 8547 hektáron vetettek cukorrépát, a termés várhatóan 50 tonna lesz hektáronként - tette hozzá. Szólt arról, hogy a cukorgyár több, a magyarországi cukorgyártás és cukorrépa-termesztés műszaki hátterét hosszú távon megalapozó projektbe kezdett.

A kaposvári gyárban már folyik az a 4,8 milliárd forint értékű, fele részben pályázati forrásból finanszírozott, két évig tartó beruházás, amelynek részeként megújulnak a bepárló, a szaturációs és centrifuga állomások, cukorhűtőt és új porcukor csomagoló gépet vásárolnak. A modernizációtól a fajlagos energiafelhasználás és a feldolgozásnál keletkező veszteségek csökkentését várják - mondta. Kovács Gergely kitért arra is, hogy a cukorrépa termelők a precíziós fejlesztések megvalósítására kiírt pályázatnak, valamint a Magyar Cukor Zrt. anyagi támogatásának köszönhetően 8 nagyértékű betakarítógép és 20 cukorrépa vetőgép beszerzését indították el 2,5 milliárd forint értékben.

Bejelentette, hogy a Magyar Cukor állandó munkavállalói 10%-os béremelést kapnak októbertől az évi bérfejlesztésen felül a jövedelmek versenyképességének megőrzéséért, az infláció miatt növekvő megélhetési többletköltségek fedezéséért. Az idei átlagos bérfejlesztés a rendkívüli emeléssel együtt meghaladja a 20%-ot - jegyezte meg. Az igazgató a cukorpiacról szólva beszámolt arról, hogy Európában idén a cukorrépa tenyészidőszakában szélsőséges volt az időjárás, az utolsó termésbecslések alapján Lengyelországban és Franciaországban átlagos, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban jóval átlag alatti termésre számítanak, átlag feletti termés csak Csehországban lett. Ennek következtében még az óvatosabb becslések szerint is az Európai Unióban idén a tavalyinál egymillió tonnával kevesebb cukrot állítanak elő, és a piac egyensúlya szükségessé teszi az import bővítését - mutatott rá.

A Magyar Cukor ezért úgy döntött, a kaposvári cukorgyár a répacukor előállításán túl nyerscukrot is finomít a mostani szezonban, emellett a cég tulajdonosa, az Agrana csoport az elmúlt egy évben jelentősen növelte a fehércukor behozatalát a szomszédos országokban működő gyártóüzemekből a zökkenőmentes magyarországi ellátás érdekében. Utóbbira azért is volt szükség, mert Lengyelország jelentősen csökkentette Magyarországra irányuló exportját, és a cukrot is érintő árstop időszakos felvásárlási hullámokat idézett elő az elmúlt fél évben - indokolta Kovács Gergely.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere arról szólt hogy a 21. században három hiánycikk mindenképpen lesz a világon: egészséges ivóvíz, megfizethető energia, és élelmiszer. Kaposváron ivóvízből nincs hiány, a város arra törekszik, hogy az energiát a lehető legnagyobb mértékben maga állítsa elő, az élelmiszeripari cégek jelenlétét pedig stratégiai jelentőségének tartja - hangsúlyozta a politikus. A településvezető kijelentette: Kaposvár újraiparosítási programjának "zászlóshajója" a gépipar és az élelmiszeripar, ezért a somogyi megyeszékhelynek nélkülözhetetlen a cukorgyár.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban az is szerepelt, hogy a Magyar Cukor Zrt. többségi tulajdonosa az osztrák AGRANA csoport, amely Kelet-Közép-Európa vezető cukorgyártója, Ausztria legnagyobb bioetanol-előállítója, Európa legjelentősebb gyümölcslé-koncentrátum gyártója és világelső a gyümölcs preparátumok piacán. Az AGRANA világszerte 55 termelőüzemben mintegy 8700 embert foglalkoztat, éves árbevétele 2,9 milliárd euró. Az AGRANA Magyarországon a kaposvári cukorgyár mellett a Szabadegyházi Hungrana Kft.-nek 50%-ban tulajdonosa. Az üzem a keményítő- és alkoholgyártás mellett Európa legnagyobb izocukor előállítója. A csoport gyümölcs divíziója Magyarországon Vásárosnaményban, Anarcsiban, Hajdúsámsonban almalé-, meggy- és bodzasűrítményt készít.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

magyar

magyar cukor

cukor

kaposvár