Fontos levél érkezik a bankodtól januárban: döntened kell, sok pénzről lehet szó

Pénzcentrum   
  Megosztom
Fontos levél érkezik a bankodtól januárban: döntened kell, sok pénzről lehet szó

Hamarosan minden magyar banki ügyfél megkapja a díjkimutatást, amelyből kiderül, hogy pontosan mennyibe is került a bankszámlája az elmúlt egy évben. Mint a Bankmonitor szakértője kifejtette, előfordulhat, hogy valaki ezt nem kapja, találja meg, de az ügyfélszolgálatok készséggel segítenek. Mint kiderül, óriási a szórás a hazai bankok díjai között, így egy jó döntéssel több tízezer forintot spórolhatunk!


 


 

A bankoknak minden év január 31-ig kell elküldeniük a szabványos szerkezetű díjkimutatást az ügyfeleknek. A számlatulajok a legapróbb díjtételeket összesítve, egy év teljes költségét egyszerre szerepeltetve kapják meg a kimutatást, írja a Pénzcentrum.

A vonatkozó európai irányelvet hazánk 2016-ban vette át, legfontosabb elemei:

  • A szabályozás (illetve annak most aktuálissá vált harmadik fázisa, a PAD III.) átláthatóbbá teszi az ügyfeleknek a pénzforgalmi szolgáltatásokat az összehasonlíthatóság megteremtésével.
  • Egységes díjkimutatást küldenek a bankok, amelyet minden évben, egész évre vonatkozóan megkapunk ezentúl.
  • Zökkenőmentes pénzügyi mobilitás a fizetési számlák váltásának megkönnyítésével (ez már megtörtént az egyablakos bankváltás lehetőségének megteremtésével).

Ugyanakkor, mint Fülöp Norbert, a Bankmonitor elemzője is felhívta a figyelmet, gyakori, hogy ezt valaki nem találja meg, aminek az lehet az oka, hogy vannak bankok, amelyek postán küldik el a januári számlakivonattal együtt, míg mások az internetes banki felületen teszik elérhetővé a kimutatást. Ez utóbbinál ráadásul több megoldás is létezik: van, ahol az internetes banki üzenetek, míg máshol a számlakivonatok között található meg, de arra is van példa, hogy a pdf-ben letölthető januári számlakivonat végéhez csapják hozzá, így külön nem is lehet megtalálni.

Ha nem találja valaki a kimutatását, akkor az ügyfélszolgálati elérhetőségeken lehet érdeklődni, ahol kiderülhet, hogy technikai probléma történt, vagy esetleg csak nem találta meg a felhasználó a Díjkimutatását. A Bankmonitor tapasztalatai szerint egyébként a banki ügyfélszolgálatok jellemzően felkészültek, így valóban hatékonyan tudnak segíteni

- magyarázta lapunknak a szakember.

Óriási a különbség a bankok között

Ha pedig megismertük a számlavezetésünk minden költségét, akkor egy kalkulátor segítségével könnyen megnézhetjük, van-e olcsóbb lehetőség a picon. És ne legyintsünk, ugyanis a Bankmonitor tapasztalatai szerint óriási a szórás a bankok díjai között.

Az ingyenesség azt jelenti, hogy magának a számlának, a netbanki és mobilbanki szolgáltatásnak nincs havi díja, valamint a bankkártyáért, a netbankon vagy mobilbankon keresztül történő utalásokért, a csoportos és az állandó átutalási megbízásokért nem számolnak fel díjat a bankok. Ugyanakkor az ingyenesség feltétele minden esetben az, hogy egy meghatározott összeg külső forrásból havonta a számlára kerüljön, amennyiben ez nem teljesül, az adott hónap havi díját a bank beterheli

- magyarázta Fülöp Norbert, majd pedig hozzátette, a CIB ECO számlánál az aktuális minimálbérnek megfelelő összegnek kell a számlára érkeznie, míg az UniCredit Partner Aktív Csomagnál 75 000 forint az elvárás. A Raiffeisen Prémium Gold 2.0 számla is lehet ingyenes, ám itt havonta 400 000 forntnak kell bankon kívülről a számlára érkeznie minden egyes hónapban, de azt is elfogadják, ha a számla tulajdonosa legalább 8 millió forint összegű megtakarítással rendelkezik a banknál.

2023. január 2-án a Bankmonitor bankszámla kalkulátor szerint (a vizsgált 10 magyarországi bank legolcsóbb számláit nézve) átlagos használat mellett és 300 000 foint havi nettó jövedelem számlára érkezése esetén 0 forint és 213 000 forint között változott a teljes éves bankolási költség, míg az átlagos éves költség 30 600 forint volt. Látható tehát, hogy óriási a különbség az egyes bankoknál fizetendő költség tekintetében

- tette hozzá a szakértő. Arra a kérdésünkre, hogy a mostani, magas inflációs környezet hogyan hatott a hazai banki költségekre, Fülöp Norbert azt mondta,

a Bankmonitor tapasztalata az, hogy a számlavezetési díjaikat a bankok jellemzően nem emelték eddig, így nem jellemző az infláció érvényesítése sem.

A teljes cikk és a folytatása itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

bankok

bankszámla

kimutatás

havidíj

bankmonitor