Fellázadtak a debreceniek: nem akarják, hogy akkumulátorgyár épüljön a város határában

Népszava   
  Megosztom
Fellázadtak a debreceniek: nem akarják, hogy akkumulátorgyár épüljön a város határában

Hatalmas botrány tört ki a CATL akkumulátorgyár építéséről szóló hétfői közmeghallgatáson. A kínai cég 3000 milliárd forintból Debrecen déli részén egy 220 hektáros területen tervezi a beruházást, a környezetvédelmi hatástanulmányra vonatkozó hivatalos dokumentációt november végén adták be a kormányhivatalhoz. Sok lakos pedig kifogásolta, hogy ilyen gyár épüljön a város határában.

Ahogy a lap írja, a Kölcsey Központ nagytermében több mint ezren zsúfolódtak össze, rengeteg embert érdekelt az ügy. Viszont az ülés hamar botrányba fulladt: miközben a szakértők megpróbálták felvázolni a beruházás és engedélyeztetése részleteit, az emberek végig bekiabáltak, azt kifogásolva, miért nem Kínában építi meg a gyárát a kínai befektető, miért nem nem hívtak meg független szakértőket, akik elfogulatlanul tájékoztatnák a jelenlévőket, s miért hazudtak a városvezetők arról, hogy a gyár nem veszélyezteti Debrecen ivóvízbázisát. Hogyan zajlott a közmeghallgatás? További részletek a portál teljes cikkében olvasható, ide kattintva. A beruházásról korábban a HelloVidék is írt, erről részleteket itt olvashatunk.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

beruházás

debrecen

akkumulátor

akkumulátorgyár