Még mindig nagyon kevés fogy ebből a húsból: túl cuki ez az állat, hogy megegyük?
![Még mindig nagyon kevés fogy ebből a húsból: túl cuki ez az állat, hogy megegyük? Még mindig nagyon kevés fogy ebből a húsból: túl cuki ez az állat, hogy megegyük?](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2021/12/1639052540-Q0VaIkSre_md.jpg)
A nyulakat vélhetőleg senkinek sem kell bemutatni, mindenki ismeri őket, viszont legelőször egészen biztosan nem a húsuk jut róluk eszünkbe. Sokan „cuki” kisállatként vagy akár társként tekintenek rájuk, nem levágható, elfogyasztható állatként. Az Agrárszektor cikke szerint, a magyarok mára már alig eszik ezt a húsfélét, a termelők pedig egyre nehezebb helyzetben vannak, amit jól mutat az, hogy sokan csökkentették a kibocsátásukat és több telep is abbahagyhatja a termelést.
A magyar nyúlhús kiváló, nemzetközi szinten elismert termék, hiszen több mint 95 százalékban exportáljuk. Elmondható az is, hogy a hazai fogyasztásösztönzés területén sikerült eddig is eredményeket elérni, hiszen szinte már minden hazai áruházlánc polcán megtalálhatóak a konyhakész termékek.
Ahogy az Agrárszektor írja, bőven van még hova fejlődni a fogyasztást tekintve, hiszen
az európai átlag 2 kg/fő, a magyar pedig ennek mindössze a tizede, nagyjából 20-25 dekagramm.
Kérdés, hogy miért van ez így?
Ahogy a portál írja, összetett a kérdés, de látható, hogy az ára és a nyulakhoz való kötődés és az úgynevezett cukisági faktor is szerepet játszik a gyér fogyasztásban, mivel sokkal jobban sajnáljuk őket, mint például a baromfikat. Ha pedig ez valakit nem zavar, a pénztárcája is könnyen gátat szabhat, főleg a jelenlegi gazdasági körülmények között. Jelenleg az alábbi árakkal találkozhatunk:
- a Matusz-Vad Webáruházban a nyúlgerinc kilója 4200 forint,
- a lapocka 2000,
- a comb 3500,
- míg a máj 1600 forintba kerül.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)