Érik az árhorror a henteseknél: ennyibe is kerülhet idén tavasszal a sertéshús és a sonka

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Érik az árhorror a henteseknél: ennyibe is kerülhet idén tavasszal a sertéshús és a sonka

A sertéságazatnak nem kedvezett a Covid időszaka, a sertéspestis is tizedelte az állományt, a válság és az infláció elszabadulása pedig csak még nehezebb helyzetbe hozta a termelőket. A kistermelők túlélnek, de a nagyobb húsüzemek sem optimisták, tavaly volt olyan, amelyik a célzottan kapott, jelentős támogatások ellenére is becsődölt, nevezetesen a Kurucz csoport. Gazdasági szempontból indokolt lenne a mostani árak jelentős emelése, mivel jelenleg nagyjából nullára tudják kihozni a termelést a legtöbb helyen. A húsfélék ára pedig lendületesen tovább emelkedhet, különösen az április 30-án megszűnő árstop után, ami kiterjed a sertéscombra, így e termékkörnek a fogyasztói ára nem emelkedhet, a többi hústerméknél viszont más a helyzet. Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 803 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2023 januárjában, ami 71 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 76 százalékkal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 47 százalékkal, a sertéscombé 12 százalékkal nőtt ugyanekkor.

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) februári elemzése szerint az USA sertéshústermelése 1,5 százalékkal növekedhet 2023 első negyedévében a 2022. január–márciusban előállított mennyiséghez képest. Az USDA szakértői a hízósertés termelői árának 11 százalékos csökkenésére számítanak a vizsgált összehasonlításban. A belső fogyasztásban 1 százalékos mérséklődés várható, a sertéshús értékesítése 4 százalékkal növekedhet a nemzetközi piacon a megfigyelt időszakban. Az USA élősertés-importja nem változik számottevően, míg a sertéshúsbehozatala 33 százalékkal csökkenhet a jelzett időszakban. Az USA sertéshústermelése 2 százalékkal mérséklődött 2022-ben 2021-hez képest.

Az Európai Unióban is kevesebb a sertéshús

Az Európai Bizottság közlése szerint az Európai Unió 2022 január–novemberében 17 százalékkal kevesebb (4,1 millió tonna) friss, fagyasztott és feldolgozott sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon, mint egy évvel korábban. Az export 34 százaléka Kínába irányult (1 millió 392 ezer tonna), további nagy célpiacok Japán (427 ezer tonna), illetve a Fülöp-szigetek (403 ezer tonna) voltak. Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 2,08 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2023 januárjában, 54 százalékkal nőtt egy év alatt.

Magyarország így áll a sertéssel

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 12 százalékkal nőtt (34 ezer tonna) 2022 január– novemberében a 2021. január–novemberi mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Hollandia voltak. Az élősertés-behozatala 11 százalékkal 59 ezer tonnára mérséklődött, a legnagyobb beszállítónak Szlovákia, Horvátország, Németország és Csehország számított.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége nem változott számottevően (148 ezer tonna), értéke 29 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport volumene 15 százalékkal (147 ezer tonna), értéke 45 százalékkal volt nagyobb. A sertéshús kétharmada Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Szlovákiából származott.

Nem túl biztató a helyzet a magyar henteseknél

Olcsóbb a takarmány, mert megindult a gabonaszállítás a háború sújtotta Ukrajnából, ezért egész Európában csökken a tejtermékek ára. A forint erősödése miatt ráadásul a korábbinál kedvezőbb áron hozhatnak be külföldi termékeket a magyar kereskedők. Ugyanakkor csak az év második felében csökkenhet érdemben az infláció – a jegybank friss elemzése alapján. A vaj már 15 százalékkal olcsóbb, mint tavaly év végén.

A hús esetében egy 10 százalékos áremelkedés lehet, elsősorban a sertéshús árában, de hogy a baromfi ára sem csökken, az is egészen biztos

- közölte Raskó György agrárközgazdász a napokban.

A kistermelői piacokon is kénytelenek voltak árat emelni

Murányi József családi vállalkozásban 200 disznót és 13 kocát tart, valamint üzemeltetik a Murányi Kistermelői Boltjukat Újfehértón. 200 disznójuk és 13 kocájuk volt egy éve, nagy fehér sertés és duroq fajtasertés, ez utóbbi is hússertés. A Murányi családi vállalkozásnak eddig az volt a szerencséje, hogy 14 hektár földjükön 500-600 mázsa kukoricát termesztettek a sertéseknek éves szinten, valamint 300 mázsa tritikálét, vagyis búza-árpa keveréket. Idén ezzel is gondok vannak.

Tavaly nagyon rossz volt a helyzet itt az Alföldön az aszály miatt, ami a takarmányokat illeti. Nagyon kevés termett a földeken, 10 mázsa hektáronként az átlag, az nagyon kevés. Kénytelenek voltunk a jószágállományt csökkenteni, de mások is erre kényszerültek ezen a vidéken. Jelenleg csak 60-70 db sertésünk, és bár szerettük volna elkerülni, idén emelni kellett az árainkat. Még 2022 tavaszán is 1750 forintért adtuk a csont nélküli karaj kilóját, de nyáron felvittük 2200 forintra. Korábban 2950 forintért adtuk a füstölt császárt, most már 3500 Ft. A disznósajtot sem tudjuk úgymond olcsón adni, 3000 forintért mérjük kilóját, a sonka ára is biztosan fog még emelkedni húsvét előtt, most 3800-6200 forint között mozog kilója itt a piacon. A húsvéti sonkát már február elején elkezdtük gyártani, készül szívsonka, vagyis egész combból készült sonka. Folyamatosan dolgoztuk fel a húst, négy-öt hétig sóban állt, aztán egy-két hétig páclében, utána ment a füstre négy-öt napra. Ilyenkor 10 mázsa sonkát értékesítünk, kilónként 3000 forintért, ami, ha azt nézzük, hogy ez háztáji disznók húsa, és nem gyorspácolt, víztől csöpögő termék, kevésnek mondható. Egy 10 kilós nyers combsonka, mire kész, elveszíti a tömege 20-30 százalékát legalább

- mondta el kérdésünkre Murányi József. Kövér László, a Kövér Tanya tulajdonosa sem derűlátó.

Katasztrofális a hazai sertéságazat helyzete, mind a fehér sertésé, mind a mangalicáé. 2020 november-decemberben a búza-kukorica-árpa, vagyis a takarmánynövények ára 4500 forint volt, 2021 januárjában a duplája lett, 8000-9000 Ft, most ott tartunk, hogy az árpa mázsája 13 ezer-14 ezer nettóban, a kukoricáé is, ami bruttóban, vagyis ahogy a sertéstenyésztők hozzájutnak, már 16 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a sertés előállítása először 100 százalékot, majd azóta összesen 300 százalékot nőtt, mi termelők pedig összesen 30 százalékot mertünk emelni a húsok árán tavaly, hogy legyen egyáltalán, aki megvásárolja tőlünk. Idén januárban újra kellett egy kicsit emelnünk minden termékünk árán, de a piaci árat még mindig nem tudjuk érvényesíteni

- összegezte Kövér Zoltán.

A mangalica kötözött sonka 100%-os kézműves, prémium termékük, minőségi mangalica sertéshúsból és bőrös szalonnából, hagyományos technológiával, bükkfa füstöléssel készül. Az így előállított termékek mind minőségükben, mind ízükben a régi házi ízeket idézik. Az ára pedig 6200 Ft kilónként.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

sertés

sertéshús

aki páir

ksh

sertéshúsok ára