Ez tényleg megtörténhet idén? Ilyen irányba változhat a kenyér és a tej ára

Pénzcentrum   
  Megosztom
Ez tényleg megtörténhet idén? Ilyen irányba változhat a kenyér és a tej ára

Mind az egyszerű magyar vásárlók, mind a szakértők egyetértenek abban, hogy a régi, akár két évvel ezelőtt tapasztalt árak már soha nem fognak visszatérni. Arra kell tehát berendezkedni, hogyha csökkenni nem is, de talán a 2023-as év második felére látványosan zsugorodni fog legalább a drágulás mértéke, igaz tenni fogja mindezt brutálisan magas bázisról. Aminek viszont most úgy néz ki, hogy örülhetnek a magyarok, azaz hogy az év végére a kenyerek, illetve egyes tejtermékek árcédulája százalékosan akár két számjegyű csökkenést is mutathat a mostani horrorhoz képest. Legújabb videójában a CashTag, a Pénzcentrum vlogja az utca emberét és szakértőket is kérdezett, előbbieket hogy mit szólnak a most kialakult helyzethez, utóbbiakat arról, mire számíthatunk valójában az év előrehaladtával.

Az utóbbi egy hónapban a kiskereskedelmi láncok nem győztek egymás hosszabb távú akcióra ráígérgetni. A szemfüles vásárlóknak azonban hamar feltűnhetett, hogy a nemegyszer 20 vagy annál is magasabb tartós árleszállítások csak a termékek egy nagyon szűk szegmensét érintették. Ezzel párhuzamosan az éves inflációs adatok is hanyatlásnak indultak, nem szabad persze elfelejteni, hogy tették mindezt már óriási bázisról, írja a Pénzcentrum.

Ha hihetünk a szakértői előrejelzéseknek ez nem is nagyon fog már bekövetkezni Magyarországon. Az okok természetesen, mint mindig, most is szerteágazóak – de a legnagyobb kérdés az, mindebből mit érzékelnek a vásárlók? Legfrissebb videójában a CashTag többek között azt kérdezte az éppen bevásárolni induló vagy azzal végző járókelőktől: ők mennyire érzékelik azt, hogy a termékek olcsóbbak lettek a magyar boltokban?

Drágaság van, tej nincs

Az éppen vásárló magyarok közül volt, aki arról panaszkodott, hogy az árstoppos tejből már megint nem kapott, és összességében óriási drágaság van. Egy másik járókelő szerint ő nem igazán érzékeli az árcsökkenést, bár akciós táblák vannak a boltokban, ezek szerint ő jellemzően nem az érintett termékekből vásárol. Abban viszont szinte az összes videóban szereplő vásárló egyetértett, hogy kizártnak tartják, hogy a termékek régi árai visszatérjenek Magyarországon. Tehát, ami 2022 előtt volt, az örökre elmúlt.

A bolti akciók mustrája talán még soha nem volt olyan fontos, mint most. A Pénzcentrum Akciók oldalán az összes hazai áruházlánc újságját eléred! Lapozgasd őket, hogy megtaláld, hol a legolcsóbb most a kenyér, a tej, a trappista vagy a banán!

A videóban Héjja Csaba, a Magyar Bankholding szenior agrárelemzője kifejtette, valóban érezni most, hogy például bizonyos péksütemények, a kenyér áraival kapcsolatban, hogy azokért általánosságban kevesebbet kell fizetni, mint 2-3 hónappal ezelőtt. Ennek az egyik oka az, hogy 2022 október-november óta 40-60 százalékkal csökkent például a gabona világpiaci ára, ezt pedig az időhatás miatt, most érzékelhetik a vásárlók.

Ezzel együtt egyfajta túlkínálat is jellemzi most a piacot, aminek az az oka, hogy csökken a kiskereskedelmi fogyasztás volumene, ennek következtében több az eladásra kínált termék, ami csökkenheti az árakat. Azt viszont Héjja Csaba is kiemelte,

az, ami az emlékezetekben még viszonylag frissen él, hogy a kenyér 400 forint, ilyen már biztosan nem lesz többé. Az viszont könnyen elképzelhető, akár a pékáruk vagy a tejtermékek kapcsán, hogy az év végére százalékosan akár két számjegyű árcsökkenést is tapasztalhatunk a mostani árakhoz képest.

A teljes cikk ITT olvasható a Pénzcentrum oldalán.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

élelmiszerárak

videó

vlog

cashtag

áremelkedések

árcsökkenés