Hatalmas változás előtt a gazdálkodók: mi lesz így a magyar földekkel?

Agrárszektor   
  Megosztom
Hatalmas változás előtt a gazdálkodók: mi lesz így a magyar földekkel?

Egyértelműen észrevehető most a magyar földeken egyfajta eltolódás az őszi kalászosok irányába, és érezhető egy kisebb növekedés a napraforgónál is, a kukorica területe azonban biztosan kisebb lesz idén Magyarországon - mondta el az Agrárszektornak Hajnal Gábor, a BASF marketingigazgatója.

A szakember elmondta, ahogyan az életünk bármely területén, úgy a növényvédő szereknél is megfigyelhető volt egy áremelkedés, de olyan mértékűről, mint például az egyes élelmiszereknél tapasztalható akár 100 százalékos drágulás, a növényvédőknél nem beszélhetünk. Ha nem is volt olyan jelentős az áremelés, az biztos, hogy nagyobb az esélye annak, hogy a jövőben is a korábbinál magasabb árszint fog fennmaradni a növényvédő szereknél. Jó tudni, hogy az árakat döntően az alapanyagárak, a logisztikai költségek, valamint az energiaárak változása mozgatja, így, ha ezek emelkednek, akkor a növényvédők is.

Hozzátette, jelenleg a kivárás jellemző most a gazdákra, aminek elsősorban nem a növényvédő szerek áremelkedése az oka. Sokkal inkább az áll a háttérben, hogy egyrészt nagyon sok olyan termény van a tárolókban, ami nem került értékesítésre a 2022-es szezon végén, amikor jók voltak az árak, másrészt az ukrán gabona is elöntötte Magyarországot, nincs tehát érdemi áruforgalom, és nagyon nehéz eladni a terményeket, ezért a gazdáknak nincs likvid pénzforrásuk.

Jóval lassabb szezonról beszélhetünk most, hiszen korábban már az idény elején megrendelte a termelő a kereskedőtől az összes szükséges terméket, és pontosan tudta, mit, hogyan fog felhasználni a földeken. Most várakozás van, és csak akkor veszi meg a terméket a gazda, amikor már biztosan tudja, hogy fel is fogja használni. Komoly nehézséget okoz az is a termelőknek, hogy a jelenlegi finanszírozási környezetben az előző évekhez képest sokkal magasabb kamatszintekkel tudnak forráshoz jutni, így kétszer is meg kell gondolni, mikor, mire van szükség a földeken

- mondta el a lapnak Hajnal Gábor.

Ahogy a portál írja, a szakember kiemelte, szerinte a mostani input- és terményárkörnyezetben egyetlen rentábilis megoldás van, ez pedig az intenzív gazdálkodás, vagyis a legjobb hatóanyagokat és megoldásokat kell alkalmazni annak érdekében, hogy maximális legyen a hozam a földeken. A szakember beszélt többek között arról is, hogy a fenntarthatóság és az egyre szélsőségesebb időjárás milyen mértékben formálja át a növényvédő szerek piacát, illetve, hogy fel kell készülni arra, hogy az új követelmények és környezeti tényezők miatt teljesen új hatóanyagok jönnek majd.

Hogy lehet ilyen magas árak mellett eredményesen gazdálkodni és növényt termeszteni? Mit tehetnek most a gazdák? Erre és sok más érdekes kérdésre is válaszolt a szakember, melyről többet az Agrárszektor teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

növényvédőszer

növényvédőszerek

áremelkedés

gazdálkodás

gazdálkodók