Gondok akadtak a Balatonnál és a Velencei-tónál: erre számíthatnak, akik szabályt szegnek

MTI   
  Megosztom
Gondok akadtak a Balatonnál és a Velencei-tónál: erre számíthatnak, akik szabályt szegnek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.

A NAV szerdai közleménye szerint a revizorok augusztus első hetéig több mint 1800 esetben vizsgálták egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és a jövedéki termékek árusítását.

Az ellenőrzések többségét kitevő nyugta- és számlaadás, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének vizsgálta négyszáznál is több mulasztást tárt fel. Ebből csaknem háromszáz esetben az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos problémát, vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték, az alkalmazottait 83 vállalkozó nem jelentette be. A jövedéki szabályokat 25 kereskedő sértette meg.

A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, de annak megkezdéséig még önellenőrizhető a be nem vallott adó

- hívta fel a figyelmet a NAV.

A NAV hangsúlyozta: a jogkövetők támogatására is törekszik, amikor megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, ezért a több megyét is érintő akció folytatódik. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nav

ellenőrzések

balaton

velencei-tó

strandok

szálláshelyek

vendéglátóhelyek

revizor