Megszűnhet az éhezés, mégis undorodunk tőlük: hazánkba is betört a rovarbiznisz

Szakértők szerint a takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve. Már Magyarországon is van olyan piaci szereplő, amely a rovarfehérjék előállításával újabb lehetőségeket nyújthat az agráriparban - írja az Agrárszektor.
Idehaza is van olyan újabb törekvés, amely a fehérjeszükséglet megoldását inkább egy körforgásos gazdasági modellben látja, amelynek keretében hatékony és környezetbarát takarmány alapanyag-előállítás zajlik lokálisan elérhető biomasszából. Ennek a piacnak az egyik úttörője Magyarországon az Agroloop Hungary Kft., amelynek vállalati missziója az ipari léptékű rovartenyésztés bevezetése a közép-európai régióba.
Nyilvánvaló, hogy a főként állati forrásból származó fehérjeszükséglet is arányosan emelkedni fog a jövőben. A húsfogyasztás világszerte több mint kétszeresére nőtt az elmúlt 20 évben, és 2018-ban elérte a 320 millió tonnát. Egyes előrejelzések szerint a fogyasztás 2028-ig további 13 százalékkal nő majd. Ahhoz, hogy a szükséges fehérjeigényt kielégítésre kerüljön az élelmiszer-termelés jelentős növekedése szükséges vagy más egyéb alternatív fehérjeforrásokat kellene bevonni az élelmiszerláncba.
Az elmúlt két évtizedben egyértelműen hiánycikk lett a takarmányfehérje Európában, ami létrehozta az úgynevezett alternatív fehérje iparágat. A rovarfehérjék takarmány célú felhasználása és a hozzá kapcsolódó jogszabályok kidolgozása egyelőre még kialakulóban van az Európai Unióban, többek között ezért is van hatalmas potenciál az ágazatban. A tavalyi évben az engedélyezett felhasználási területek köre hazánkban kibővült a sertés- és baromfiágazatokkal.
Bővebben a témában az Agrárszektor oldalán olvashattok.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)