Száz éve termelik a magyarok, még sincs belőle elég: könnyű most meggazdagodni rajta

Agrárszektor   
  Megosztom
Száz éve termelik a magyarok, még sincs belőle elég: könnyű most meggazdagodni rajta

Magyarországon több mint 100 éves hagyománya van a gombatermesztésnek, és bár a második világháborúig az egyik legjelentősebb európai gombatermesztő ország volt hazánk, ezt a szerepét később elvesztette. Budafokon és Nagytétényben ugyanakkor már a 19. század végén termesztettek csiperkét, ami azóta is az egyik legnépszerűbb gombafaj a vásárlók körében. Ezt követi a laskagomba, illetve az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a barna kalapú csiperkegomba és a shiitake gomba is. Noha a hazai fogyasztást fedezné az itthon megtermelt mennyiség, az exportra kerülő tételek miatt szükség van a behozatalra is. Pedig mostanra minden adott hozzá, hogy minél többen vágjanak bele, a szaktudás megszerezhető, a támogatások elérhetőek, a kereslet és a jövedelem pedig elegendő a tisztes megélhetéshez - árulta el az Agrárszektornak Mutsy Árpád, a Magyar Gombatermesztők Egyesületének (MaGoTe) elnöke és a Bio-Fungi Kft. tulajdonosa.

Egyre kevesebben foglalkoznak Magyarországon gombatermesztéssel, az elmúlt 10-15 évben jelentősen visszaesett a termesztők száma. Az 1990-es években volt egy óriási fellendülés, amikor a magyar gombaipar 10 év alatt megtízszerezte a termelési kapacitását, ezzel akkor a legjelentősebb kertészeti ágazattá és a legdinamikusabban növekvő területté nőtte ki magát - tolmácsolta Farkas-Kulcsár Tamara, a Bio-Fungi Kft. marketing és kommunikációs menedzsere Mutsy Árpád szavait. A vállalkozás tulajdonosa azt hozzátette, hogy a 2000 évek elejére közel 200-300 közötti gombtermesztő több mint 30 ezer tonnát meghaladó mennyiségben termelt gombát éves szinten.

Jelenleg az aktív gombatermesztők száma 50 alatt van, és termelés is visszaesett 20-22 ezer tonna körüli éves mennyiségre. Jelenleg két nagyobb termesztő vállalat van, amelyek egyenként több 10 ezer négyzetméteren termelnek, míg a kisebb termelők jellemzően pár száz négyzetméter és néhány ezer négyzetméter felületű farmokkal rendelkeznek

- mondta Mutsy Árpád.

A MaGoTe elnöke ugyanakkor rámutatott, hogy azt nem szabad elfelejteni, hogy a gombatermesztés nagyon intenzív kertészeti ágazat, ahol 1 négyzetméternyi termesztő felületen éves szinten 200-300 kilogrammnyi gomba állítható elő, azaz ez egy nagyon nagy hozzáadott termelési értéket adó ágazat. Összevetve például a külterjes gabonatermesztéssel, ahol egy évben egy hektáron, azaz 10 ezer négyzetméternyi termőfelületen 4-5 tonna búza állítható elő, akkor ez a gomba esetében 1 hektárnyi felületen 2 ezer tonnát adna ki. A gomba ára ráadásul jóval magasabb mint a búzáé, igaz, egy gombaház bekerülési költsége is jelentősen meghaladja 1 hektár mezőgazdasági területét. Fontos azonban elmondani, hogy az intenzív üvegházi paradicsom vagy más hajtatott növények is jóval 100 kg/év/m2 termésátlag alatt vannak - mutatott rá a szakember.

Kijelenthető, hogy a gombatermesztés az egyik, ha nem a legintenzívebb mezőgazdasági, kertészeti termelési ágazat. A sokat hangozatott és népszerűsített, úgynevezett vertikális farmgazdálkodás a gombaiparban több, mint 50 éves múltra tekint vissza és ennek előnyéről nem beszélünk eleget. A gombatermesztés jelenleg jóval meghaladja az összes jelenlegi, bármilyen vertikális farm értékteremtő képességét, jelentősen olcsóbb beruházással, kisebb energia igénnyel jóval több termék álltható elő, mint bármilyen más kertészeti berendezésben vagy vertikális farmon

- emelte ki Mutsy Árpád.

Töretlen a fehér csiperke és a laskagomba népszerűsége

Magyarországon hagyományosan a fehér csiperkegomba termesztése még mindig a legnagyobb, jóllehet a laskagomba termesztésnek is komoly hagyománya van: ennek a gombafajtának a termesztése az elmúlt 1-2 évtizedben újra elkezdett növekedni. Az elmúlt 5 évben a barna kalapú csiperkegomba termesztése és fogyasztása évi 10% feletti növekedést produkál, de elindult egyéb egzotikus fajok nagyobb fogyasztása is. A Mutsy Árpád információi szerint jelenleg a Shiitake gomba termesztése nőtt meg jelentősen, bár egyelőre még csak heti 1-2 tonnáról lehet beszélni, de a korábbi heti 100 kiló alatti fogyasztáshoz képest, ez már jelentős növekedés.

Nem kérdés, hogy a vegán, vegetáriánus életmód elterjedésével és nem utolsó sorban az egyre szélesebb körben hódító kulináris trendeknek köszönhetően a gombafogyasztás több fajra is ki fog terjedni. A világ gombatermesztésének értéknagysága jelenleg megközelítőleg 50 milliárd dollár, ami az elkövetkező 1-2 évtizedben várhatóan meg fog duplázódni

- húzta alá Mutsy Árpád.

A modern gombaházaké a jövő

A MaGoTe elnöke beszélt arról is, hogy azokon a helyeken, ahol vannak nagyobb kiterjedésű sziklapincék, a hagyományos gombatermesztés alkalmazása zsákos formában történik, de nem ez a hosszútávú megoldás. Napjainkban komolyabb támogatást is lehet igényelni: 40-50%-os vissza nem terítendő támogatás is pályázható új gombaházak építése esetén. Hosszabb távon már csak a modern, polcos, klimatizált, számítógép vezérelt, gépesített be-és kitárolást biztosító gombafarmok építése éri meg. Egy ilyen korszerű berendezésnek legalább 6 termesztő helyiségből kell állnia, egy-egy helyiségnek pedig legalább 550 négyzetméter termőfelületűnek kell lennie. Ma már ettől kisebb termesztő egységet nem szabad létesíteni, de ajánlatos inkább 12 vagy 18 hegységből álló, egyenként 550 négyzetméteres termesztő felületű gombaházakat építeni, vagy legalább eljutni 2-3 év alatt, folyamatos fejlesztések után. Ahogy a szakember fogalmazott,

a mérethatékonyság meghatározó. Jelentős önerővel, a banki hitelek elérhetőségéhez képest a beruházás 10-20%-ával rendelkezni kell, de azt gondolom, hogy ma már nincs olyan tevékenység, ami pénz, vagy tőke nélkül elindítható.

Folyamatosan növekszik a kereslet, akár itthon, akár külföldön nézzük

Szinte az összes magyarországi lánc forgalmaz gombát, igaz, a külföldi láncok sajnos jóval többet, mint a magyarok. A gomba iránti kereslet itthon is, külföldön is folyamatosan növekszik: nem elhanyagolhatóak a piacok és a helyben való értékesítés sem. A hazai termék iránit kereslet általában egyre fontosabb, a "Hazai termék" vagy "Magyar termék" elnevezésnek, származásnak jó a fogadtatása - mondta ki a MaGoTe elnöke.

A feldolgozóipar azonban nem jellemző hazánkra. Létezik ugyan, de nem ez a meghatározó, mert feldolgozásra való termeléssel elsősorban az úgynevezett ipari, automatizált „gomba-kombájnnal” felszerelt gombafarmon szabad foglalkozni, ráadásul olyan óriási mennyiségben, amelyre ma Magyarországon nincs felvevő kereslet - emlékeztetett a szakember. Összeségében is elmondható, hogy jellemzően a friss gomba, ami dominál, megközelítőleg a kereslet 70-90%-át ez adja. A Magyarországon az 1990-es évek elején jellemző, fejenkénti 100-200 grammos éves fogyasztás mára 1,5 kg/fő fölé emelkedett. Ez pedig megduplázható lesz a következő évtizedben, de ehhez elegendő (magyar) gomba is kelleni fog.

Nagy szüksége volt a támogatásokra az ágazatnak

Az elmúlt néhány évben az Agrárminisztérium nagyon helyesen megértette, hogy az intenzív termesztéshez jelentős mértékű támogatásra is van szükség. Egy-egy gombaipari vagy kertészeti projekthez elnyerhető maximálisan 2 milliárd forint is, mint vissza nem térítendő támogatás, ez azonban azt is feltételezi, hogy a pályázó a 40-50%-os támogatási intenzitás mellett a maradék 2-3 milliárd bankhitelt és önerőt biztosítani tudja. És ezek a maximális támogatási szintek, de ma már nem lehet elindulni 800 milliós és 1 milliárdos projektnagyság alatt, mivel a mérethatékonyság az üzemeltetéshez elengedhetetlen - mondta Mutsy Árpád.

A hazai termelés fedezné a belföldi igényeket, de azért kell az import is

A magyar gombatermesztés bőven fedezi a hazai igényeket, de az export miatt van egy úgynevezett reexportálási import igény, azaz a hazai kereskedők rendelkeznek jó piacokkal. Jelenleg az export körülbelül heti 150-200 tonna körül alakul, beleértve a laska gombát is, ami jelentős volumennel bír.

A gombatermesztés visszaesésével elsősorban a környező országok piacait tudtuk megőrizni stabilan, Ausztriát, Szlovákiát és Szlovéniát, de jut magyar a gombából Szerbiába, Romániába, vagy más környező országokba is. Emellett pedig van némi export Németország, Olaszország, Belgium felé is, bár ezekbe a célországokba lehetne többet is szállítani, ám ehhez nincsen elegendő magyar árualap

- mondta Mutsy Árpád.

Csak főtevékenységként lehet folytatni

A MaGoTe elnöke szerint a gombatermesztést csakis és kizárólag mint önálló főtevékenységként szabad és lehet folytatni. Bőven és jól meg lehet belőle élni, de folyamatosan szem előtt kell tartani a mérethatékonyságot. Mellette más melléktevékenységet nem nagyon lehet folytatni, mivel a gombatermesztés nagyfokú professzionalizmust és specializációt igényel, valamint a magas szaktudás is elengedhetetlen. Mutsy Árpád elmondta, hogy a gombatermesztés jövedelmezősége egyre stabilabb, elsősorban azért, mert a magyar ágazat fő versenytársa, a lengyel gombaipar is komoly költségnövekedésen ment át. Ezért egyre inkább megéri belevágni, vagy újra belevágni a gombatermesztésbe: van rá kereslet, igénybe vehető támogatás és sokkal kisebb a piaci nyomás, mint az elmúlt években volt. Ma már könnyedén ki lehet termelni az önerőt, a bankhitelt, a költségeket és ezen felül akár 5-10% közötti jövedelmezőségre lehet szert tenni. Természetesen ehhez jól, hatékonyan, szakszerűen kell dolgozni, amihez szaktudást, gyakorlatot kell és lehet szerezni - írta meg Farkas-Kulcsár Tamara az Agrárszektornak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gomba

csiperkegomba

gombatermesztés

gazdaság

mezőgazdaság

élelmiszer