Észbe kaptak a hazai munkáltatók: ez lehet a siker kulcsa a hazai munkaerőpiacon?
Egy friss felmérés szerint 2024 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét. Ez az arány 6 százalékponttal magasabb a három hónappal korábbi értéknél.
Átlag feletti mértékű munkaerőfelvétel ebben az időszakban az alfödi régiókban és a Budapesten működő cégeknél várható – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből
A friss adataink szerint a hazai vállalkozások bíznak abban, hogy a gazdaság, amely a recesszióból a közelmúltban lábalt ki, továbbra is növekedés irányába mozdul majd
- mondta Fehér Tamás, a Manpower magyarországi, horvátországi és szlovéniai ügyvezető igazgatója.
A 14 százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos érték, az ország egyes régiói között jelentősek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai az Észak-Alföldön (NFM: +26%), a Dél-Alföldön (+23%), illetve Budapesten (+17%).
Közép-Magyarországon (+11%) némileg az átlag alatti mértékben várható létszámbővülés, a teljes Nyugati országrészben (+5-6%) pedig csak kismértékű növekedésre lehet számítani. Ebben az időszakban Észak-Magyarország (-11%) régiója számít negatív kivételnek, ahol jóval többen jeleznek előre elbocsátást, mint munkaerőfelvételt.
Az egyes szektorokat vizsgálva szintén számottevő eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást a fogyasztói javak és szolgáltatások (NFM: +36%), az egészségügy és élettudományok (+26%), az energia és közmű (+22%), illetve a logisztika és autóipar (+22%) ágazatokban várják. Az alapanyag- és feldolgozóiparban (+13%) átlag körüli mértékben bővíthetik az állományt, a többi szektorban ennél jóval szerényebbek a kilátások.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)