Indul a szegedi BYD-gyár építése: megérkezett az első kínai szállítmány

HelloVidék   
  Megosztom
Indul a szegedi BYD-gyár építése: megérkezett az első kínai szállítmány

Megérkezett Kínából az első vasúti szállítmány a szeged-kiskundorozsmai PSP Terminalra. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut kell vasúton Szegedre szállítani, ahol a világ második legnagyobb elektromosautó-gyártója építi fel első európai üzemét. Az intermodális terminálról közvetlenül az építkezés területére szállítják az anyagokat. A BYD elvárásainak megfelelően folyamatosan fejlesztik az idén tavasszal elindult intermodális terminált, de elengedhetetlen lesz a magyarországi vasúthálózat fejlesztése is, különben a hazai autó- és akkumulátorgyártás bővülő forgalma a már most is túlzsúfolt közutakra zúdul.

Az épülő BYD-gyár acél csarnokelemeivel érkezett meg az első vasúti szállítmány a szegedi PSP Terminalra. A kötegelt egységrakományokat és konténereket – elkerülve a lakott területeket – közvetlenül a gyár területére szállítják a beruházást végző kínai építőipari vállalkozónak. Az építési anyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, majd onnan vasúton érkezik Szegedre. Az első vonat a cégcsoport vasútvállalatával, a PSP Cargo Group Romaniával futott be a terminálra. A BYD kérésének és a dekarbonizációs elvárásoknak megfelelően ez környezetbarátabb megoldás, mint az eredetileg tervezett útvonal, miszerint a vonatok Budapestre érkeznek és onnan közúton szállítják tovább a szegedi építkezésre.

Újabb szállítmányok érkeznek

Az első szállítmányt hamarosan újabb négy hajónyi acélszerkezet és két-háromezer konténer építési anyag követi augusztustól év végéig. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut juttatnak el közvetlenül az autógyár területére, várhatóan az intermodális terminálon keresztül. A terminálról az építkezésre a kamionos kiszállításokat továbbra is a lakosság zavarása nélkül, az önkormányzattal és a Magyar Közúttal egyeztetve végzik. A több lépcsőben épülő gyár az eddig engedélyezett csarnokok mellé újabb egységek, többek között egy tíz hektáros óriásépítmény létesítésére is engedélyt kapott.

Elengedhetetlen a terminál és a vasúthálózat fejlesztése

A PSP Terminál komplett szolgáltatást nyújt a vasúti szállítástól a termináli szolgáltatáson át a közúti kiszállításig. Az építkezés és a gyár későbbi, folyamatos működésének biztosítása érdekében folyamatosan fejlesztik a terminált.

A növekvő konténerforgalom elvárásaihoz igazítottuk az elegyfeldolgozási technológiát, a meglévő reach stracker mellé hamarosan érkezik egy új üres konténerrakodó targonca is. A terminál informatikai rendszerét újabb kamerákkal egészítjük ki, ami a konténerek azonosítását és a nyilvántartását segíti. A közúti kiszállítások és átadások pontos dokumentálását valós idejű időbélyeggel és GPS-koordinátákkal alátámasztott, elektronikus átadási bizonylattal tudjuk biztosítani

– mondta Kovács Attila, a terminál ügyvezető igazgatója.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) évek óta hangoztatja, hogy az autó- és akkumulátoripari beruházások felfutása elengedhetetlenné teszi a vasúti infrastruktúra haladéktalan fejlesztését, egyrészt a meglévő pályák karbantartását, a lassújelek megszüntetését, valamint a V0 vasúti elkerülő építését.

A vasúti fejlesztések elmaradása a már most is túlterhelt közúthálózatra szorítja a bővülő forgalmat, növelve a környezetterhelést és a balesetveszélyt. Az MLSZKSZ-ben célunk a környezetbarát vasúti szállítás elősegítése, ezért egyeztetünk a szükséges fejlesztésekről a minisztériumokkal és a MÁV-val, valamint konferenciáinkon párbeszédre hívjuk az ipar, a logisztika és a kormányzat szereplőit. A legközelebbi, októberi Kelet-Európai Intermodális Konferencia egyik vezető témája is az intermodális szállítás térnyerésének támogatása lesz.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

byd

szeged

gazdaság

elektromos autó

autógyár

autó