Szökésben a rodeós szarvasmarha: eddig senki sem tudta befogni
![Szökésben a rodeós szarvasmarha: eddig senki sem tudta befogni Szökésben a rodeós szarvasmarha: eddig senki sem tudta befogni](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/01/1547797545-MAOnACDR9_md.jpg)
Bár sokan látták már, de eddig még senki sem tudta befogni a majdnem hét hónapja elszabadult, Betsy nevű rodeós tehenet az alaszkai Anchorage városának térségében.
Betsy tavaly júniusban tűnt el karámjából, s azóta a város közelében fekvő tizenhat négyzetkilométeres erdős területen kószál, mondta el a jószág gazdája, Frank Koloski csütörtökön a dpa német hírügynökségnek. A rodeólovas szerint a három éves szarvasmarha, mindössze egy nappal azt követően kóborolt el, hogy megvette, írja a Sonline.hu.
Az elkószált szarvasmarha igazi híresség lett, miután a túrázók lencsevégre kaphatták Betsy-t, felvételeiket pedig megosztották a közösségi médiában.
Koloski többször is cowboyokat küldött ki a szökevény befogására, akik mindeddig nem jártak sikerrel. A 47 éves gazda szerint Betsy új otthonra lelt a nyáron túrázók, télen pedig síelők által látogatott erdőségben. Mint mondta, télen is számos élelem- és vízforrás áll a jószág rendelkezésére.
Ez a tehén olyan helyről jött, ahol nagyon is önellátó volt… Mélyen belül érzem, nem akarja, hogy elfogják.
– mondta Koloski.
A rodeós a környéken élőktől folyton értesítést kap, ha tehenét valahol látták. Az Anchorage Daily News című helyi hírlap nemrég közölte, hogy a rendőrség is bekapcsolódott egy drónnal a keresésbe, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, Betsy pedig továbbra is szabadon rója Anchorage térségét.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)