Bagolyinvázió Gyöngyösön: ennyi madarat még nem láttál egy rakáson!

HelloVidék   
  Megosztom
Bagolyinvázió Gyöngyösön: ennyi madarat még nem láttál egy rakáson!

Több tucat bagoly gubbaszt a gyöngyösi polgármesteri hivatal udvarának fenyőin, a városba költöző madarak látványa azonban nem kelt riadalmat, már tavaly is itt teleltek a szárnyasok.

A szakértők szerint az erdei fülesbaglyok különleges viselkedése, hogy a téli időszakban csapatosan keresik fel a települések, különösen az agrárterületek falvainak és városainak belterületeit, mert a városban melegebb van és nem jelentenek veszélyt rájuk a nagyobb testű ragadozómadarak sem, írja a Heol.hu

A baglyok nappal a fák ágain ücsörögnek, éjszaka vadászni indulnak. Nem veszélyesek, éppen ellenkezőleg: jelenlétük több szempontból is hasznos. A madarak ugyanis fejenként napi három-hat rágcsálót is elfogyasztanak, ami száz madárral és három hónapnyi teleléssel számolva akár ötvenezer mezőgazdasági kártevő egeret és pockot jelent, állítja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívásában.

A szervezet a lakosság bevonásával ismét erdei fülesbaglyok telelőhelyeinek országos felmérését hirdette meg, amelyhez bárki csatlakozhat megfigyeléseivel.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bagoly

gyöngyös