Kilencmilliárdos beruházás Kaposváron: nem csak a színház, a park is megújul

A Csiky Gergely Színház októberben befejeződő rekonstrukciójával párhuzamosan, kétszázmillió forintból megújul a teátrum melletti park is Kaposváron, közölte a város polgármestere.
A színház kilencmilliárd forintos beruházás eredményeként október 23-án újra megnyílik a nagyközönség előtt. Lesz egy szép színházunk, nem hagyhatjuk így a parkot sem, mondta Szita Károly a helyszínen, a sajtótájékoztatón.
A politikus indoklása szerint az 1933-ban kialakított Színház park jelentős felújításon még nem esett át, útjainak burkolatai és padjai elavultak, szökőkútjainak látványa elmarad attól, amit a hely adottságai lehetővé tehetnének.
Új burkolatot kapnak a gyalogutak, a lépcsők, lesz tereprendezés, növénytelepítés, megmetszik a százéves fákat, rózsalugast hoznak létre, közölte Komor Zoltán, az önkormányzat beruházási ügyintézője. Felújítják a szökőkutakat, több mint ötven új padot helyeznek ki, korszerűsítik a vízelvezetést és a világítást, a beteg, menthetetlen fákat kivágják és újakat ültetnek helyettük, tette hozzá az ügyintéző.
Fotó: MTI/Varga György
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)