Munkahelyteremtés: mutatjuk, milyen képzésekkel segítenék a munkanélkülieket Szolnokon és környékén

HelloVidék   
  Megosztom
Munkahelyteremtés: mutatjuk, milyen képzésekkel segítenék a munkanélkülieket Szolnokon és környékén

A hátrányos helyzetűek munkaerőpiaci integrációját célozza az ingyenes „Kiskerti növénytermesztő” képzéssorozat, amelyet a potenciális munkáltatókkal együttműködve indít el Szolnokon a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság. A résztvevőket helyi szervezeteknek köszönhetően biztos munkalehetőség várja.

A képzésen a kiskerti növények termesztésével, ápolásával, betakarításával és tárolásával kapcsolatban jutnak hasznos ismeretekhez a résztvevők. Mindez a munkaerőpiaci integrációjuk mellett abban is segít, hogy otthon, a ház körül is eredményesen gazdálkodhassanak, ami szintén jelentős mértékben javíthat élethelyzetükön.

Nagy reményekkel indítjuk el az itteni szakmai képzésünket, hiszen a kiskerti növénytermesztőknél a korábbi helyszíneken alig volt lemorzsolódás, és nagyon magas volt az elhelyezkedettek aránya

- mondta Sztojka Attila, a programot koordináló Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) főigazgatója. A képzést teljesítők a tapasztalatok szerint magángazdaságokban, szociális szövetkezetekben, városgazdálkodásnál, mezőgazdasági jellegű kft.-kben, valamint nonprofit szervezeteknél helyezkednek el. Az elméleti és gyakorlati órák helyszínét biztosító, és az előkészületekben is szerepet vállaló helyi Munkaerő-piaci és Környezetgazdálkodási Szociális Szövetkezet elnöke szerint a sikerre Szolnokon is jó esély van.

Alaposan felmértük a hátrányos helyzetűek igényeit, és úgy láttuk, jelentős az érdeklődés a képzés iránt, amely olyan tudást nyújt, amivel sokan találhatnak majd munkát

- közölte Rafael Csaba.

A „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. is jelezte, tárt karokkal várja az újdonsült kiskerti növénytermesztőket, akik a most megszerzendő tudásukkal egyébként is keresettek lehetnek, hiszen a megye csaknem összes mezőgazdasággal foglalkozó cégének nehézséget jelent a toborzás.

Nagy öröm számunkra, hogy a program jóvoltából várhatóan sokan el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, és ezáltal csökken a munkanélküliség

- tette hozzá Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az „Aktívan a tudásért” nevű projekt keretében eddig összesen 32 alapkompetencia-fejlesztő képzésre került sor, amelyeken 620, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személy vett részt.

Novembertől ezekre a tanfolyamokra a helyi munkáltatói és önkormányzati igényekhez igazítva szakmai alapozó képzések épülnek 3 területen:

  • szociális gondozó segítője,
  • betanított takarító
  • és kiskerti növénytermesztő.

A fentivel együtt novemberben Jászapátiban, Tiszaburán és Szolnokon összesen 8 képzés indul, 198 fő bevonásával. A TEF 2020 márciusáig további 10 képzés megvalósítását tervezi.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hátrányos helyzet

hátrányos helyzetű

munka

jász-nagykun-szolnok megye

munkaerő

munkahelyteremtés