Elkeserítő adatok: minden eddiginél melegebb nyarak jönnek
A Kínai Tudományos Akadémia kutatói az északi félteke hőmérsékleti adatait elemezték az 1960-as évektől kezdve. Az extrém forró 24 órás periódusok gyakorisága és intenzitása is egyértelműen növekvő tendenciát mutatott - írja a 24.hu.
Ahogy a portál írja, ebbe a kategóriába azok a napok számítanak, amelyeknek legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklete a felső 10 százalékban szerepelt az 1960-2012 közötti periódusban. Így azokon a napokon, amikor éjszaka és nappal is kiugróan magas a hőmérséklet, különösen veszélyeseknek tekintik, hiszen a szervezet nem képes lehűlni napnyugta után sem.
Minden eddiginél melegebb nyarak jönnek
A kutatók az egyes területekre jellmő adatok felhasználásával modellezték, hogyan is néz majd ki a jövőben egy-egy évszak. Ennek alapján úgy vélekednek, hogy emelkedni fognak a szélsőségesen forró napok száma. Elkeserítő tényként közölték azt is, hogy ha az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkenteni is tudjuk, a globális felmelegedés mértéke 2 Celsius-fok marad. Ennek fejében az extrém forró napok száma várhatóan megnégyszereződik 2100-ig.
A szakemberek szerint ennek növekedése nem csak növekedni fog, de fel is gyorsul majd. Mint mondták, a kutatócsapat vizsgálatai alapján egyértelmű összefüggés mutatható az emberi tevékenységből származó kibocsátás és az extrémforró 24 órás periódusok növekedése között.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)