Egyre több a kóbor eb: százezres bírságot is fizethet a felelőtlen gazda

HelloVidék   
  Megosztom
Egyre több a kóbor eb: százezres bírságot is fizethet a felelőtlen gazda

Több baranyai településen, városban is gondot okoznak az elkóborolt ebek, ugyanis félő, hogy ezen állatok veszettek és rátámadhatnak az emberekre.

Ahogy a portál írja, megelégelték a kialakult helyzetet Alsómocsoládon, és egy szigorú szabályozást léptettek érvénybe. A problémát igazolja, hogy az elmúlt hetekben több bejelentés érkezett az önkormányzathoz a településen kóborló ebekről, éppen ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy

Mint írták, a gyakori bejelentések miatt úgy döntött az önkormányzat, hogy több alkalommal is véletlenszerűen gyepmestert hív a községbe, aki ezután összegyűjti az utcákon kóborló ebeket. Az új szabályozás szerint a gyepmesteri szolgálatot kiszámlázzák a kutya tulajdonosának. Ez megközelítőleg hetvenezer forint körüli összeget tesz ki. Ezen felül az ebtartó további pénzbírsággal is sújtható, ami akár ötvenezer forint is lehet. Ennek fejében az összbüntetés elérheti a százhúszezer forintot is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kutya

eb

kutyatartás

gazda

bírság

kóbor kutya

kóbor eb

gyepmester

önkormányzat