Órák óta tombol a vihar: villámárvíz veszélye is fennáll Borsodban

HelloVidék   
  Megosztom
Órák óta tombol a vihar: villámárvíz veszélye is fennáll Borsodban

Borsod megye északnyugati részén szinte egy helyben tombol a zivatar már kora délelőtt óta, villámárvíz veszélye is fennáll - írja az Időkép.

Ahogy a portál írja, a reggeli órák elszórt zivatarjai után Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén fél 10 körül alakult ki egy zivatar, mely azóta is szinte ugyanazon a területen tombol.

A Bükk északi lábánál kialakult cella észak-északkelet felé mozog, de a Bükk lábánál folyamatos az utánpótlás, így a cella déli részén újra és újra megdörren az ég, valamint leszakad az ég, miközben a cella északi része az északi határt elérve folyamatosan elgyengül

- írta meg a portál.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

borsod-abaúj-zemplén megye

villámárvíz

zivatar

vihar