Az északi megyéket már hó fedi: mutatjuk, hol várható még havazás

HelloVidék   
  Megosztom
Az északi megyéket már hó fedi: mutatjuk, hol várható még havazás

Északon, északkeleten hófödte tájjal, nyugaton napsütéssel indult a vasárnap - számolt be róla az Időkép.

Ahogy a portál írja, a borongós, szürke reggelek után a hét utolsó napján hol havas tájra, hol napsütésre ébredhettünk.

Míg az északi, északkeleti tájakon továbbra is változó intenzitással havazik, északnyugat felől egyre többfelé szakadozik a felhőzet és váltja napsütés a hosszantartó borongós időszakot

- írták előrejelzésükben.

A Köpönyeg.hu szerint a következő napokban is várható havazás

Hétfőn a Dunántúlon változóan, keleten erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Elszórtan gyenge hószállingózás előfordulhat. Reggel -6 és -1, délután 0 és +3°C között alakul a hőmérséklet. Igazi télies idővel búcsúzik az ősz. A légmozgás gyenge marad.

Kedden reggelre sokfelé képződik köd, és rétegfelhőzet, mely több helyen egész nap megmaradhat. Lesznek ugyanakkor derűsebb tájak is. A keleti szél megélénkül. Reggel -4, délután +2 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerdán eleinte változóan, majd erősen felhős lesz az ég. Délutántól, estétől a délnyugati tájakon már előfordulhat hószállingózás, havazás. -7 és -1°C közé süllyed reggelre a hőmérséklet, délután is csak kevéssel alakul 0 fok felett a hőmérséklet.

Csütörtökön a Dunántúlon borult időre van kilátás, a nyugati határszélen kiadós havazás lehet, míg kelet felé haladva egyre inkább a havas eső, eső lesz a jellemző. A Dunától keletre csak szórványosan lehet eső, szitálás. A délkeleti, keleti szél megélénkül. +4 fok körül alakul a maximum.

Pénteken erősen felhős, párás idő valószínű. A DK-i szél egyre inkább megerősödik, mellyel több fokkal enyhébb idő áramlik hazánk térségébe, néhol már +9, +10 fok is lehet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időkép

észak

északkelet-magyarország

havazás

hóesés

időjárás