Micsoda kuriózumok: színpompás távol-keleti szárnyasok érkeztek a vidéki állatkertbe

HelloVidék   
  Megosztom
Micsoda kuriózumok: színpompás távol-keleti szárnyasok érkeztek a vidéki állatkertbe

Bár látogatókat egyelőre nem fogadhatnak, a Debreceni Állatkert gyűjteménye nemcsak a tavaszi bébibumm, hanem új lakók érkezése nyomán is folyamatosan gyarapodik. Az európai állatkertekben is ritkaság számba menő himalájai fényfácán-kakasok most először láthatóak a debreceni kertben.

A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás fényfácán-kakasok már el is foglalták röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában, ahol a tervek szerint további himalájai szárnyasfajok társaságában csodálhatják majd meg őket a látogatók az újranyitást követően. Az állatkert reményei szerint hamarosan tojók is érkezhetnek a kakasok mellé - olvashatjuk a Debreceni Állatkert sajtóközleményében.

Párban vagy kis létszámú csapatban él

A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdőiben, cserjéseiben és hegyi lejtőin őshonos, így a térség fácánfajai közül ő alkalmazkodott a legnagyobb magasságokhoz. Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul. A táplálékát képező magvak, gumók, hajtások és rovarok kiásásához nem lábát, hanem erős csőrét használja. Párban vagy kis létszámú csapatban él, kommunikációs eszköztára pedig sokféle hangjelzést és mozdulatot foglal magában; az áprilistól augusztusig tartó párzási időszak kezdetét a hímek jellegzetes, melankolikus füttye jelzi.

Egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A hazai állatkertekben igen ritkának számít, mivel csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható.

Címlapfotó: Debreceni Állatkert

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debreceni állatkert

ritkaság