Védett madarakat fogott be: büntetőeljárás indult a salgótarjáni férfi ellen

A salgótarjáni férfi három énekesmadarat fogott be és tartott otthonában a megalapozott gyanú szerint - írta meg a police.hu.
Mint írják, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. János 69 éves salgótarjáni lakos ellen.
A férfi 2021. április 4-e előtt – pontosabban meg nem határozható időpontban – fogott be három énekesmadarat, amelyeket otthonában tartott. A befogott két darab tengelic és egy csíz eszmei értéke példányonként 25.000 forint. A rendőrök a három madarat lefoglalták, majd a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek átadták
- olvasható a közleményben.
A rendőrkapitányság épületébe előállított B. Jánost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság tagjai szakértők bevonásával vizsgálják más bűncselekmény – természetkárosítás – megvalósulását is.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)