Fillérekért veheted meg a szezon virágait: mutatjuk, hol keresd

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Fillérekért veheted meg a szezon virágait: mutatjuk, hol keresd

Idén sem kell lemondanunk a tulipánmezők szépségéről, sőt egyre több helyszínen szedhetjük tele a kosarunkat a színpompás virágokkal országszerte.

Igaz, hogy kis késéssel, de végül megérkezett idén is a tavasz, a hagymás virágaink pedig már hetek óta csodás színekbe öltöztetik a kerteket és a virágmezőket. A korai tulipánok szedése már el is kezdődött országszerte, hisz a tulipgarden a hazai igényekhez igazodva már öt hatalmas tulipánmezőt telepített az országban, hogy mindenki kedvére szedhessen a tavasz eme szimbolikus és elegáns virágából. Így akinek nincs kertje, az is gond nélkül gyönyörködhet a színpompás virágokban, a leszedésük pedig nem okozhat senkinek lelkiismereti kérdést, hisz a szakemberek épp ebből a célból telepítették a többezer hagymás virágot.

A Szedd magad virágszüret keretében telephelyenként több mint 30000 tulipánnal várják az érdeklődőket áprilisban és májusban is, folyamatosan lehet feliratkozni a helyszínekre, ahol így elkerülhető a tömeg, és mindenkinek jut bőven a virágból.

Három éve indult a tulipános projekt, a szedd magad tulipánszüret ára időtől és helyszíntől, szedett virágmennyiségtől függően változik. A Balatonnál Szőlősgyöröknél, a Tisza-tónál a népszerű üdülőhelyen, Abádszalókon, valamint Mórahalmon, Csömöréden és Cegléden várják az érdeklődőket közel 260000 tulipántővel.

Bálványoson is várják most hétvégén a tulipánok szerelmeseit, valamint Kőröshegyen 258000 tulipán lelhet vevőre, itt szálanként 180 ft-ért szedhetik a nemes virágokat a látogatók a hét minden napján 9 és 17 óra között április 30-ig, a járványügyi előírásokat betartva.

Helyszínek és időpontok

  • 2021. április 24-25. 10:00 – 15:00 Csömödér
  • 2021. április 24-25.10:00 – 15:00 Tisza-tó (Abádszalók)
  • 2021. április 24-25., május 1. 10:00 – 15:00 Balaton (Szőlősgyörök)
  • 2021. április 24-25., május 1. 09:00 – 17:00 Mórahalom
  • 2021. április 25-ig naponta 9:00- 17: 00 Bálványos
  • 2021. április 30-ig naponta 9: 00- 17: 00 Kőröshegy /180 ft/szál

Tulipán ültetése és gondozása otthon

  • A tulipán ültetési ideje ősszel van, a legideálisabb, ha a hagymák szeptember, október hónapokban kerülnek a földbe. A laza, jó vízáteresztő talajt szereti, napos helyen, de homokkal a kötöttebb talaj is lazítható. Fontos, hogy ne érje túl sok nedvesség, mert az károsítja a hagymákat. Ültetés után nem igényel locsolást, mivel a hagyma minden nedvességet tárol, és elég lesz számára a téli csapadék és a tavaszi eső.
  • A hagymák ideális mérete nyolc-tíz centiméter, és tíz-tizenöt centiméter távolságra ültessük őket egymástól. Az ültetés mélysége ne legyen tíz centiméternél mélyebb, mert nem tudnak a felszínre törni. A fagyok ellen csak nagyon hideg tél (-10 celsius foknál hidegebb) esetén kell védekezni, ha nincs hótakaró. Ilyenkor célszerű betakarni a talajt.
  • A tulipán hagymáit nem szükséges minden évben felszedni, a botanikai eredetű kistermetű és virágú tulipánok edzettek. Virágoznak évről évre, nem igényelnek évenkénti átültetést.
  • Ahhoz, hogy minden fontos tápanyag visszahúzódjon a hagymába, hagyjuk a növényt elvirágzás után teljesen elszáradni. Az idő előtti visszavágás megakadályozza, hogy jövőre virágot hozzon a növény.
  • Amikor felszedjük a hagymákat, válogassuk át, nagyságuk és színük szerint, a fertőzött hagymákat szedjük ki, semmisítsük meg. Rakjuk hűvös, száraz helyre, hogy megelőzzük a rothadást, becsomagolhatjuk újságpapírba is. Ősszel ültessük ki a kertbe. Első évben a kisméretű hagymák még nem hoznak virágot, és ha tavasszal letörjük a szárát, serkenthetjük vele a hagymák növekedését.
  • A tulipán hagymáit elég háromévente felszedni, akkor szedjük le a sarj leveleket, melyekből új egyedeket tudunk nevelni.

Tulipán történelem

A vadon növő tulipánok nagy része Közép-Ázsiában található meg, de a Közel- és Távol-Keleten, Észak-Afrikában, és Európában is őshonosak. Mintegy 125 vad faját ismerjük, feltehetően a Tien-san és a Pamír-Altaj környékén kezdték termeszteni, ott, ahol mintegy 1000 km sugarú körben 51 faja él. Európában is találunk őshonos tulipánfajokat. A Kárpát-medencében négy faj él vadon, közülük legismertebb a bánsági flóratartományban a Kazán-szorosban és a Vaskapu-szorosban élő, 40–50 cm magas, áprilisban nyíló magyar tulipán (sárga tulipán, Tulipa hungarica Borbás).

Kr. u. 1000 körül már írásos feljegyzések említik, a későbbi időkben a törökök tenyésztették ki a tulipán legszebb példányait, már I. Szulejmán császár uralkodása idejében (1494-1566.) kísérleteztek vele.
A 16. század elején a törökök a Kárpát-medence jelentős részét meghódították, ekkor ismerték meg az európaiak ezt a növényt. 1555-ben a bécsi udvar isztambuli nagykövete hozta az Oszmán Birodalomból Nyugat-Európába a virágot. III. Ahmed oszmán szultán szokása volt, hogy a fontos és előkelő vendégeinek tulipánhagymát ajándékozott. 1629-ben az európai botanikusok mintegy 1000 fajtát jegyeztek fel. Az értékesebb tulipánhagymák valóságos vagyonokat értek, egyetlen ritka alakú és különleges színű tulipán hagymájáért - mai pénzben számítva - akár hatszázezer forintot is megadtak. A „tulipánőrület” időszaka 1633–1637. között tartott, ennek végén a spekulációs piac összeomlott. A hagymák ára hirtelen a korábbi töredékére csökkent, sok család elveszítette erre alapozott vagyonát. Magyarországon is a 16. század vége óta termesztik, mára 3000–4000 különböző termetű és virágú faját nemesítették ki.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tulipán

szedd magad akció

tulipánszüret

virágszüret

virágszedés

virágmező

virágvásárlás

virágzás

virágoskert