Itt a nyár, támadnak a kártevők: mutatjuk, hogyan szabadulj meg tőlük örökre

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a nyár, támadnak a kártevők: mutatjuk, hogyan szabadulj meg tőlük örökre

A kártevők jelentős anyagi kárt okoznak a kertünkben és a házban, ha nem védekezünk ellenük. Míg a nagyüzemi termelésben folyik a harc a termelők és a kémiai vegyszereket előállítók között, addig az otthonunkban igyekszünk minél inkább természetes szereket bevetni, hisz hosszú évekig akarjuk élvezni földünk terméseit, és nem az a célunk, hogy a talajt megmérgezzük a vegyszerekkel.Mutatunk pár környezetbarát módszert, amivel távol tarthatjuk a kártevőket odakint és odabent is.

A kártevők nevükhöz híven rengeteg kárt okoznak a veteményesekben otthon, de a nagyüzemi termesztésben is. A növényvédőszerek alkalmazása hosszú távon nem lehet megoldás, mert egyre több ilyenről derül ki utólag, hogy mennyire ártalmas a hasznos rovaroknak, de az embernek is. Míg a nagyüzemi termelésben folyik a harc a termelők és a kémiai vegyszereket előállítók között, addig az otthonunkban igyekszünk egyre inkább természetes szereket bevetni, hisz hosszú évekig akarjuk élvezni földünk terméseit, és nem az a célunk, hogy a talajt megmérgezzük a vegyszerekkel. Mutatunk pár módszert, amivel távol tarthatjuk a kártevőket a kertünkből.

1. Növényekkel a kártevők ellen

A kártevőkkel szemben ellenálló növények telepítése jó módszer arra, hogy megszabaduljunk a kertünket és udvarunkat elárasztó rovaroktól. Az azálea vagy a rododendron ellenállóbb fajtáinak ültetése távol tartja az olyan bogarakat, amelyek amúgy ártalmasak ezekre a növényekre.

Őszi margaréta, fokhagyma, bazsalikom, borágó, körömvirág

Az őszi margaréta például remek levéltetűirtó, készítenek is belőle irtószert, ami piretrium néven ismert. A fokhagyma taszítja a levéltetveket és a japán cserebogarakat, de nem a földbe dugva érhetjük el a kívánt hatást, hanem rovarriasztó oldat készítésével. Viszont hagyma mellé ültetve elriasztja a vakondokat és az egereket is a fokhagyma. A bazsalikom távol tartja a legyeket és a szúnyogokat, ha borágót ültetünk a paradicsompalánták közé, elkerülhetjük a paradicsom-férgeket. A körömvirág számos kártékony rovart tart távol, például a fonalférget és a japán cserebogarat.

Menta, rozmaring, kakukkfű, varádics, spenót

Néhány menta- és rozmaringtő a vetemény körül számos rovart elriaszt a lárvái lerakásától, például a káposztalepkét. A ház köré telepített menta és varádics távol tartja a hangyákat.

A virágaiból főzött teája hasznosítható rovarűzésre, mert ez tartalmazza azokat az illóolajokat, amelyeket a férgek és a rovarok nem bírnak. Talán meglepő, de a spenót elrettenti a meztelen csigákat, a kakukkfű pedig a káposztaférgeket.

2. Mulcsozással a kártevők ellen

A talajtakarás alkalmazása természetes "rovarirtóként" működhet, ha jól csináljuk: elriasztja a kártékony rovarokat, és vonzza a hasznosakat. A pókok például szívesen bújnak meg a széna- vagy szalmaréteg alatt, és számos kártékony rovart elpusztítanak. Nem minden bogár kártékony azonban, jónéhány fajta például kifejezetten hasznos a kertben. Ezek a hasznos élőlények segítik a növényi anyagok lebontását, beporozzák a növényeket, és felfalják a kártékony rovarokat. Ezért érdemes a kertünkbe csalogatni őket. Ennek legjobb módja az általuk kedvelt virágok ültetése. Ezek közé tartozik a menta, a margaréta, a vad répa, a pillangóvirág, a kapor, a varádics, a körömvirág és a lóhere.

3. Rovarűző oldatok

Vannak olyan növények, amelyekből készíthetünk házilag is lemosót, és hatékonyan távol tartják a levéltetveket és egyéb kártevőket. Azt viszont tudni kell, hogy ezek nagy része nem pusztítja el őket, csak elriasztja, tehát folyamatosan utána kell permetezni velük a növényeket. Egyetlen olyan szer van, ami meg is öli őket, de mostanában nem divat használni, bár rendkívül hatékony, és nem tudunk bizonyított káros hatásáról a növényen, ez pedig a nikotinos permetezés

-mondta el Porkoláb Antal kertész.

1. Szappanos rovarűző

Keverjünk össze egy rész kenőszappant (káliszappan) vagy folyékony szappant 100 adag vízzel. Tegyük az oldatot egy permetezőpalackba, és fújjuk növényeinkre. Kulcsfontosságú lehet a levéltetvek és egyéb kerti kártevők elpusztításában. A kilövellő permet nyomása lesepri a kártevőket a növény leveleiről, a szappanos lé pedig megakadályozza őket abban, hogy lélegezzenek és táplálkozzanak. A leveleken megtapadt szappanmaradék elriasztja a növényeket megtámadó egyéb kártevőket is. Még a meztelen csiga se fogja megkóstolni a szappan ízű leveleket. Súlyosabb helyzetben, amikor kertünkben nagyon elszaporodtak a kártevő rovarok, még hatékonyabbá tehetjük a szappanos oldatunkat egy fokhagyma- vagy chilli levél belehelyezésével.

2. Fokhagymás és csilis/erős paprikás rovarűző

Tegyünk néhány zúzott fokhagymagerezdet és egy chili paprikát vagy erős hegyes paprikát friss vagy szárított por alakban a saját készítésű szappanos rovarirtónkba. Áztassuk egy napig, majd szűrjük át, hogy ne tömíthesse el a szórófejet. A fokhagyma kellemetlen szaga és a csili csípős íze elriasztja a kártevő rovarokat. Ha rendszeresen permetezzük növényeinket ezzel a szerrel, akkor hosszú távon is megőrizhetjük a növényeink egészségét.

Ugyanakkor az erőspaprika hőt is fejleszt, ami károsíthatja a levélzetet, ezért a csilivel dúsított rovarriasztót csak akkor használjuk, ha feltétlenül szükséges, legyen egy csak fokhagymásunk és egy kevert változatunk otthon. A fokhagymásat viszont hetente használhatjuk permetezésre, főleg a növekedési időszakban, mert megakadályozza a levéltetvek és más rovarok elszaporodását. A hangyák sem kedvelik a csilis és a fokhagymás oldatot, a levéltetvek pedig nem fogják ellepni a növényeinket, ha rendszeresen lefújjuk ezzel őket.

A paprikát tartalmazó spray ráadásul megakadályozza, hogy a kutyánk megrágja azokat a tárgyakat, amelyeket bepermeteztünk vele. Ha pedig a kertünket őzek, nyulak vagy más emlősök is látogatják, ezzel a módszerrel elejét vehetjük a növényzet megdézsmálásának. Igaz, hogy erre a célra nagyobb mennyiségű növényvédő szerre lesz szükségünk, és nedves idő esetén meg kell ismételni a bepermetezést.

Előállíthatunk otthon még nikotin-tartalmú rovarirtó sprayt is, súlyos fertőzések leküzdésére. Még a hernyók és a levéltetvek is elpusztulnak a nikotinos permetlé hatására.

3. Nikotinos rovarirtó

Gyűjtsünk össze 100 db cigarettacsikket, forraljuk fel 4 liter vízben (ajánlottabb a házon kívül, ha nem bírjuk a nikotin szagát). Hűtsük, majd szűrjük le a keveréket. Öntsük át egy nagyobb üvegbe, amelyet jelöljünk meg, és zárjuk el a gyermekek és az állatok elől; a nikotin egy erős méreganyag, és kezeljük ennek megfelelően az elkészített rovarirtót.

Egy adag rovarirtót hígítsunk fel két adag vízzel, és öntsük bele egy olcsó, szórófejes műanyag palackba. Ezt a nikotinos rovarirtót alkalmazhatjuk olyan kártevők ellen is mint a hernyó, a zsizsik vagy a levéltetű.

4. Védekezés földibolhák, krumplibogarak ellen

A földibolha elnevezés csalóka lehet, ezek a kártevők ugyanis a levélbogárfélék közé tartoznak. Legismertebb rokonuk a krumplibogár. Hazánkban több fajuk is él, általában a káposztákat, krumpliféléket szeretik. Áprilisban már számíthatunk a megjelenésükre, a nőstények a földbe petéznek, az első nemzedék pedig már júniusra kifejlődik. A melegebb hónapokban akár több generációt is felnevelhetnek, amelyek a telet falevelek alatt vészelik át. A fertőzött részeken parányi lyukakat figyelhetünk meg, ami a gyenge palántáknál akár végzetes is lehet. Megáll a növekedésük, elgyengülnek, majd elszáradnak.

Ezek a lények utálják az olyan erős illatú növényeket, mint a menta és az üröm, de a varádics sem a kedvencük. Utóbbiból főzetet készítve kiváló permet is előállítható, ezekkel általában könnyen távol tudjuk tartani a kártevőket. A fizikai védekezéshez pedig fátyolfóliát alkalmazhatunk, amellyel főleg a fiatal, még fejlődő növényeket óvhatjuk meg. A krumplibogár ellen is hatásosak a fenti oldatok, elriasztják őket, a nikotinos lepermetezés meg is öli őket.

5. Természetes védekezés hangyák ellen

Hangyák minden kertben vannak, így előbb-utóbb találnak egy apró rést, amin keresztül a házba is bejutnak. A konyhában az élelmiszereink között, de akár a padlón vonulva, nem szívesen látjuk viszont őket. Így tarthatjuk őket távol a mi felségterületeinktől.

1. Citrom

A citrom illatát nem bírják a hangyák, így kikerülik, ha az útvonalukra citromlevet csepegtetünk vagy citromhéjat szórunk. A leghatékonyabb, ha a földre, a vonulási útvonalukra hámozzuk vagy reszeljük a friss citrom héját, vagy oda, ahol bejönnek a házba. Néhány napig nyugodtan ott is hagyhatjuk a citromhéjat, hisz a hangyákkal ellentétben mi kedveljük a friss citrusillatot.

2. Uborka

A hangyák ki nem állhatják az uborka ízét és illatát. Remek alternatíva lehet a citromhéj helyett, ha néhány szelet uborkakarikát fektetünk a kis rovarok útvonalára. Rövid időn belül eltűnnek onnan a hangyák.

3. Borsmenta

Ha szereti a mentateát, legközelebb ne dobjuk ki az elhasznált teafiltert vagy épp a mentaleveleket, hanem tegye a hangyák útvonalára. A menta éterikus illatától menekülni fognak a kis ízeltlábúak. A szárított mentalevél darabkákkal is ugyanazt a hatást érhetjük el, de ha cserépben mentát nevelünk a teraszon vagy az ablakban, jó eséllyel arra a helyre nem mennek többet a hangyák.

4. Ecet

Mivel a hangyák a szaglásukra hagyatkoznak élelemkeresés közben, így az olyan intenzív illatú háztartási szer, mint az ecet, tartósan elriasztja őket. Töltsünk meg ecettel vagy ecetes vízzel egy szóróflakont, és spriccelje a folyadékot oda, ahol a hangyák mindig felbukkannak. A legjobb, ha megleli a bejáratukat, és azt locsolja meg bőségesen. Az ecet hátránya viszont, hogy hamar elillan az aromája, így gyakran újra kell fújni. Ráadásul sok ember számára is kellemetlen lehet az ecetszag.

5. Teafaolaj

A hangyák utálják a teafaolaj illatát, így ha mi el bírjuk viselni az átható szagát, alkalmazzuk úgy, mint fent az ecetet javasoltuk, hígítva spricceljük szóróflakonból a problémás területekre, akár az ajtó- és az abrakrésekre is.

6. Kréta

A kréta is igen hatásosan tartja távol a hangyákat, anélkül, hogy elpusztítaná őket. Húzzunk egy vastag vonalat krétával az ajtóréshez vagy a teraszra, ahol a hangyák gyakran járnak. A krétában található talkum vagy zsírkő eltömíti a légutaikat, a csápjaikat pedig érzéketlenné teszi, így nem mennek át a krétavonalon. Hasonló hatású a babahintőpor is, azt is kipróbálhatjuk. Hátrányuk, hogy újra és újra vonalat kell velük húzni az ajtó-ablak elé.

7. Réz

Tegyünk egy darabka rézpénzt vagy bármilyen réztárgyat a hangyák közé az útvonalukra vagy a fészkükbe, és elvonulnak onnan, mivel nem bírják elviselni a réz illatát sem. Két-három rézdrót is hasonlóan megteszi.

8. Fahéj

A fahéj rendkívül erős illata számunkra nagyon kellemes, nem így a hangyák számára! Még a sütéshez használt pornál is intenzívebben illatozik a fahéjolaj. A szagokra nagyon kényes hangyák nagy ívben kerülik ki a – számukra – fahéjtól bűzlő helyeket.

9. Levendula, kakukkfű és majoranna

Hobbikertészek termeszthetik ezeket a fűszernövényeket a konyhaablakban is, vagy egy-két ágacskát kihelyezhetnek a hangyáktól veszélyeztetett helyekre. Aki nem akar ilyesmivel bajlódni, drogériában is beszerezheti a koncentrált hatékonyságú éterikus fűszerolajokat, amelyek hatásosabbak lehetnek a szárított fűszereknél.

10. Amit soha ne használjunk: sütőpor, szódabikarbóna, élesztő, kávézacc és szappan

A sütőpor és a szódabikarbóna széles körben elterjedt háztartási hangyairtószer. Sokan viszont nem tudják, hogy a kis állatok rendkívüli kínok közepette pusztulnak el, ha esznek belőlük, tulajdonképpen belülről robbantják szét őket. Szerintünk nem kell ilyen állatkínzó praktikákhoz folyamodnunk. használjuk a fent említett egyéb, természetes és ártalmatlan háztartási szereket, hisz csak az a célunk, hogy a házunkból kiüldözzük az ízeltlábúakat, a saját kis territóriumukon nyugodtan éldegélhetnek tovább békében.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mezőgazdaság

kert

rovarirtók

környezetbarát

természetes

kártevő irtás

kártevő

hangya

krumplibogár

levéltetű

házi praktikák