Ezen múlik az ország jövője: természeti kincseink, egészségünk megőrzése a tét

HelloVidék   
  Megosztom
Ezen múlik az ország jövője: természeti kincseink, egészségünk megőrzése a tét

A természet megőrzése jövőnk egyik záloga, a mai faültetéssel hozzájárulunk a zöld területek növeléséhez és a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez - emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken, a Bőnyi Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde udvarán, ahol a Településfásítás Program alkalmából szervezett faültetésre került sor.

Szentpéteri Sándor emlékeztetett, a történelem során hazánk már bizonyította, hogy képes jelentős erőforrásokat mozgósítani az erdőterület növelése érdekében: a Trinanoni békediktátum után ugyanis 11 százalékra csökkent az erdősültség, amit az elmúlt évszázadban sikerült mintegy duplájára emelni.

Beszédében felhívta a figyelmet a 2022 év végéig nyitva álló a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásaira, melynek keretében a település fásítás mellett az önkormányzatoknak lehetőségük van nagyobb erdőterületek létrehozására is.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar kormányzat fontos célkitűzésnek tartja az ország zöldítését. Az Agrárminisztérium ezért kiemelten foglalkozik a meglévő erdők megőrzésével, és a fával borított területek növelésével.

Komoly feladattal nézünk szembe, hiszen a klímaváltozás hatásai nemcsak a nagyvárosokat, hanem a természetes termőhelyeket, így a vidéki életlehetőségeket is érintik

- tette hozzá Szentpéteri Sándor.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Agrárminisztérium 2019-ben átfogó Országfásítási Programot indított, melynek részeként meghirdette a rendszerváltozás óta legnagyobb települési faültetési kezdeményezést.

A 2020-ban indult Településfásítási Program két ütemében összesen 36.000 sorfa elültetésére került sor 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból. Ennek a folyamatnak a részeként kapott 20 új fát Bőny is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárminisztérium

szentpéteri sándor

faültetés

településfásítás

klímaváltozás