Letarolja az országot a gigavihar: erre most minden kertes ház tulajdonosnak figyelni kell

MTI   
  Megosztom
Letarolja az országot a gigavihar: erre most minden kertes ház tulajdonosnak figyelni kell

Több megyére és a fővárosra másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. A Katasztrófavédelem szakemberei pedig adnak néhány tanácsot, mire érdemes felkészülni, ilyen idő esetén.

A meteorológiai szolgálat honlapja szerint a másodfokú riasztás Komárom-Esztergom és Nógrád megyére, Budapestre és Pest megye nagy részére, valamint Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Heves megye több járására, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részére terjed ki.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében azt írta: vasárnap országszerte lehet viharos szélre számítani, a lökések sebessége akár az óránkénti 100 kilométert is meghaladhatja.

Mukics Dániel az OKF szóvivője elmondta, országszerte 60 helyszínre riasztották a tűzoltókat a károk miatt, ebből 34 volt budapesti. Győr-Moson-Sopron megye két településén, Ikrényben és Mosonszentmiklóson templomtornyot rongált meg a szél, míg Budapest I. kerületében egy fa az úttestre, a XXI. kerületben személyautóra dőlt. Ugyanitt egy társasház tetejét bontották meg az erős lökések, a XXIII. kerületben pedig villanyoszlopot döntöttek ki.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

katasztrofavédelem

kert

kertes ház

kertes ház tulajdonosok

vihar

szél

orkán