Így sokszorozhatod meg kertedben a termést: tízezreket érő jó tanácsok a szakembertől

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Így sokszorozhatod meg kertedben a termést: tízezreket érő jó tanácsok a szakembertől

Amíg tartanak a fagymentes napok, még érdemes szétnézni a kertünkben, és közelebbről is megvizsgálni, mi újság a gyümölcsfákkal! Hogyan álljunk neki a téli metszésnek, melyik fajtákat érdemes most formára igazítani? – A HelloVidék erről kérdezte Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertészmérnököt, aki pár gyakorlatias ötlettel is szolgált.


 


 

A téli metszés elkezdése előtt nézzük meg, melyek azok a növények, amiknek ilyenkor szabad alakítani. Ezek nem mások, mint az almatermésűek – tanácsolta a HelloVidék olvasóinak Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertészmérnök, majd így folytatta:

Ebbe a csoportba soroljuk az almát, körtét, birset, naspolyát. Ezeket a gyümölcsöket mélynyugalmi állapotban kell metszenünk. Ez a növény életében a lombhullás befejezésével kezdődik, és egy genetikailag kódolt időszak. Ez azt jelenti, hogy fajonként és fajtánként is eltérő lehet a hossza, és míg a kényszernyugalmat álltalában a hőmérséklet oldja fel, erre nincs hatással. Mélynyugalomban a növényben nincs nedvkeringés, épp ezért nem is tud megfagyni.

A szakember szerint a metszést mindig olyan napokra időzítsük, amikor a napközbeni hőmérséklet 0°C felett van. A metszés megkezdése előtt élezzük meg a szerszámokat, valamint több fa metszése esetében célszerű alkoholos fertőtlenítővel kezelni az ezközeinket két növény metszése között.

Jó tudni: a koronaformáktól függően eltérő lehet a metszés

Az almatermésűeknél jellemzően a kombinált koronaforma a jellemző:

A kombinált koronaforma, ahogy a neve is sejteti, két kialakulást ötvöz. Az első, amit ki kell alakítani, az egy álsudaras orsó, vagy ágemeletes koronaforma, melyeken 2-3 emeletet alakítunk ki. Amennyiben ez megvalósult, utána kivágjuk a sudarat, és nem nevelünk a helyére álsudarat, ezt úgy nevezzük, hogy kikatlanozzuk. A tematikában a friss ültetéstől haladunk évente, valamint a kialakított koronaforma metszését vesszük végig

- közölte a szakember.

Az első, azaz az ültetés évében, a fő feladat a drasztikusabb visszametszés, és az első ágemelet kialakítása. Kósa Dániel tanácsa szerint ezt úgy tudjuk elvégezni, hogy a törzsmagasság felett 4-6 rüggyel elmetsszük a fát, majd az itt kihajtott rügyekből alakítjuk ki az első ágemeletet.

Erre 3-5 hajtásra lesz szükség, melyeket a térben egyenlő számban kell elhelyezni. Az első évben, valamint a második évben ezeknek a karoknak (azok a vastagabb ágak, amiken a termőrészek fejlődnek) a metszése, alakítása a cél. A második évben aztán el kell kezdeni nevelni az álsudarat (a fa központi tengelye, azért ál, mert az eredetit az első évben kimetszettük), melyet körülbelül 80-100 cm re nevelünk, és ugyanúgy ahogy az ültetéskor 4-6 rüggyel felette metsszük. Ezt annyiszor ismételjük meg, amíg a kívánt ágak csoportját, melyeket szintekben alakítottunk ki, el nem érjük, majd a legvégén kikatlanozzuk. Ez azt jelenti, hogy, kivágjuk az álsudarat, de már nem nevelünk helyette másikat

- magyarázta.

Egy koronakialakítás álltalában 4-7 évbe telik, ez alatt termőre fordul a fánk, és a kialakítás közben már tudunk a gyümölcséből is betakarítani.

A termő korú, valamint kialakított koronaforma esetén más a teendőnk

Első körben szemrevételezzük a fát, megnézzük, vannak-e nemkívánatos, meredeken feltörő visszhajtások (jellemzően az ágak tövében képződő erős, hosszú, egyenesen felfelé hajtó farészek, amelyeken rügy minimálisan, termőrész szinte alig található), vagy sérült, elszáradt részek. Ezeket ki is vehetjük teljesen a tőből. Minden egyes fajnál tudnunk kell, hogy mely hajtásokból alakulnak ki a termőrészek. Ezek arányára különösképp figyelnünk kell, nehogy túl sok legyen rajta, ami megboríthatja a fa termőegyensúlyát

- magyarázta Kósa Dániel.

A második lépésben ezeket a hajtásokat válogatjuk, valamint a hosszabb hajtásokat vágjuk vissza. A szakember szerint ezt úgy tegyük meg, hogy nagyjából a hajtás egyharmada kerüljön levágásra, maximum és indokolt esetben a fele. Az óvatosabb metszés azért fontos, mert minél drasztikusabb a metszés annál erősebb a következő évben a hajtásnövekedés.

Amikor idősödik a fánk, figyelnünk kell a termőkarok, azaz a vastagabb ágak ifjítására, amelyet szintén emeletenként egy két kart, fánként maximum 2 emeletet, ágycsoportot ifjítsunk egyszerre. Ezt úgy végezzük el, hogy amikor kivesszük a termőkart vagy karokat, akkor utána ne sokat metszünk már a fán. Mire a fa elér abba a korba, hogy ifjítani kelljen, addigra elérte a 12-15 évet. Ezért ezek már olyan vastag ágak, hogy nem a tövében kell elvágni, hanem inkább az alkarnyi ágaknál vágjuk vissza, és ott ifjítsunk

- figyelmeztetett a szakember.

Milyen szerszámokra lehet szükségünk?

A metszés során fától függően szükség lesz metszőollóra, karos ollóra, nagyobb fáknál pedig fűrészre. Abban az esetben, ha a metszési seb felülete nagyobb egy 100ft-osnál, akkor mindenképp használjunk sebkezelőt, mellyel lezárjuk a sebet, és így a kórokozók nem tudnak bejutni a növénybe.

A metszőolló esetében árban elég nagy a szórás, nem véletlenül mondják azt, hogy ez a szerszám a kertész legjobb barátja. Fontos munkaeszköz, amelynek minden kerti szerszámosládában ott a helye. Sokan éveken át keresik a minőséget, mégis egész készletük van a silányabb típusokból. Pedig egy jófajta eszköz megkönnyíti a kertészkedő életét, gyorsítja a munkáját. Nézzük, hogyan találhatja meg Ön is a tökéletes metszőollót!

A profi metszőollók manapság – online áruházak kínálatát elnézve - 20 ezer forintnál kezdődnek, de lehet pár ezer forintosakat is beszerezni. Aki egy nap 200-300 vágást végez, az viszont már nagyon megérzi a különbséget a különböző kategóriájú eszközök között.

A jó minőségű metszőolló ismérve pedig, hogy könnyű, ergonomikus, minden alkatrésze cserélhető, balesetmentes és gyors munkát, valamint sima, roncsolásmentes növényi metszéslapokat nyújt. Ezért alapvető követelmény vásárláskor, hogy az eszköz ne csak a használat, hanem a használója szempontjából is tökéletes legyen. Ehhez nélkülözhetetlen egy éles, megfelelő penge, ami nem kopik hamar. Emellett ergonomikusan kialakított nyelek a kényelmes fogásért, és prémium anyaghasználat a tartósságért.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

metszés

kertészkedés