Drága hónapok várnak a legtöbb családi ház tulajra: ezzel kevesen számolnak, fizetniük kell
Az elmúlt években jelentősen növekedtek az építési költségek és az építőanyagárak. De a kültéri burkolóanyagok sem maradtak ki a sorból. Ez nem csak a most építkezőknek jelent gondot, de a felújításra készülőknek is, hiszen sokan a tél végén szembesülnek azzal: óriási károk keletkeztek a teraszok, erkélyek burkolatában. A téli hidegben az időjárási viszontagságoknak kitett betonjárdáink alapja, vagy a betonból készült burkolataink felfagytak. Kisebb nagyobb repedések jelennek meg például a terasz burkolatán, vagy eltörnek, feljönnek a járólapok. Sokaknak ismerős lehet... Cikkünkben éppen ezért most annak jártunk utána, hogyan érdemes gondozni a már meglévő burkolatokat annak fejében, hogy ne kelljen rengeteg pénzt kidobnunk egy esetleges csere miatt.
Az udvarral és kerttel rendelkező hazai ingatlantulajdonosok közel 60 százalékánál fontos napirendi pont, hogy kertjében komolyabb felújításba kezdjen a következő egy évben – derült ki az 1100 fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérésből, amelyet korábban a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft készíttetett. A válaszadók több, mint ötöde (22%) jelezte, hogy biztosan belekezd a munkába, és 36 százalék esetében a kérdés napirenden van, de egyelőre végleges döntést még nem hozott. Nyílvánvaló tehát, hogy, aki egy kisebb kerttel is rendelkezik, annak fontos, hogy kültéri területei is rendezettek legyenek.
Minden évszaknak megvan a maga hátránya, ami miatt a kültéri terek veszélyben vannak, de a tél gyakran a legmegbocsáthatatlanabb károkat okozza. A havazás, a fagyos hőmérséklet és a csípős szél egyaránt károkat okozhat a teraszunk, erkélyünk és egyéb kültéri felületeinken, ha nincsenek megfelelően védve. Kültéri berendezéseink téli biztonsága a megelőző és a folyamatos karbantartási intézkedésektől is függ. Éppen ezért kell odafigyelnünk, mit és hogyan gondozunk.
Vásárlás helyett gondozd a régi burkolatot!
Otthonunk kültéri része csodálatos hely a kikapcsolódásra, szórakozásra és életterünk kiterjesztésére. A legtöbb kertes ház pedig rendelkezik terasszal vagy olyan kertrésszel, ahová el lehet vonulni, vagy esetleg össze lehet hozni egy családi sütögetést. Ezek a területek általában valamilyen burkolattal borítottak, így nem árt néha ellenőrizni állapotukat. Legyen az fa, csempe, térkő, rendben kell tartani, ápolni kell őket, hiszen így nem csak szép és esztétikus környezetben pihenhetünk, de rengeteget is spórolhatunk. Éppen ezért most összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan érdemes az egyes felületeket kezelni, ápolni.
Sokszor már nem is emlékszünk a kültéri burkolatok színére a teraszunkon, járdákon és a kocsifelhajtókon. Itt az ideje, hogy kicsit rendet tegyünk és eltávolítsuk az évek alatt felgyülemlett koszt, hiszen az időjárás és a környezeti tényezők jócskán megtették a hatásukat! Lássuk, hogyan ápolhatjuk kültéri felületeinket!
Faburkolat tisztítása
- A legtöbb terasz burkolata fából vagy kompozit anyagokból készül, és rendszeres tisztítást igényel, hogy állapota és megjelenése sokáig megmaradjon. Mutatjuk is, hogy tarthatod tisztán:
- Első körben távolíts el mindent a megtisztítani kívánt területről: ne csak a bútorokra és növényekre gondolj! Ragadj seprűt és a kisebb szemcséket és törmelékeket is távolítsd el a felületről. Ne felejtsd el, ha egy fából készült felületet tisztítasz, akkor a lécek között megragadt makacs törmeléket is el kell távolítanod. Ehhez használj csavarhúzót vagy kést, hogy bejuss a repedések közé.
- Ha ezzel megvagyunk, söpörjük fel újra az egész területet.
- Ezután jöhet a felmosás: fontos, hogy környezetbarát tisztítószerrel dolgozz a gyerekek, háziállatok és a növények miatt. Fontos továbbá, hogy olyan tisztítószert válasszunk, amely megfelel a burkolat anyagának és az eltávolítani kívánt foltok típusának.
- Ezután dörzsöljük fel az érintett területet egy súrolókefével, ügyelve arra, hogy a közöket, repedéseket is átsúroljuk. Hagyjuk a tisztítószert 15 percig hatni, hogy eltávolítsa a foltokat. De ne hagyjuk, hogy a keverék megszáradjon a felületen, mert az foltokat hagyhat maga után.
- Végül mossunk fel vagy magasnyomású mosóval öblítsük le a területet.
- Érdemes megfontolni a fából készült burkolatok lefedését. Ha már csak egy tetőt kapnak ezek a felületek, már akkor nagyban megnövelhetjük élettartamukat, hiszen kevesebb víz és napsugárzás éri majd őket.
Térkövek, járólapok tisztítása:
- A térkövek vagy járólapok vonzó kiegészítői bármely kültéri területnek, de idővel elveszítik fényüket a mindennapi használat és a normál kopás miatt. A járólapok is ki vannak téve az időjárási elemeknek, nem beszélve arról, hogy a mohák és egyéb növények milyen hamar el tudják lepni ezeket a felületeket. Lássuk, hogy tudjuk rendben tartani ezeket a burkolatokat!
- Első körben itt is arra figyeljünk, hogy eltávolítsunk mindent a tisztítani kívánt felületről.
- Ezután jöhet a mosás! Rendszeresen érdemes felmosni a járólapokat. A tisztítás megakadályozza a szennyeződések és lerakódások felhalmozódását a fugában.
- A térkő esetében a makacs foltok miatt ajánlott nagyteljesítményű, nagynyomású tisztítót gépet használni.
- Ha foltokat vagy beágyazott és beépült szennyeződésnyomokat látunk, használjunk a területre környezetbarát tisztítószert.
- Hagyjuk a tisztítószert a járólapokon vagy a térköveken 5 percig.
- Ezután kemény súrolókefével vagy merev seprűvel még egyszer súroljuk át az érintett felületeket.
- Végül jöhet az öblítés és a lemosás. Ezután már nincs több dolgunk, csak várni, míg a felületek megszáradnak.
Ami még fontos lehet
Télen a nedvesség jelenti a kültéri felületek elsődleges veszélyét, jellemzően jég és hó formájában. Ha az erkély vagy a terasz nincs alaposan vízszigetelve, a tél vége felé elszíneződésekkel, vetemedésekkel, repedésekkel, penészedéssel találkozhatunk. Előzzük meg a károk kialakulását kültéri felületeinken, és kezeljük ezeket a felületeket a megfelelő bevonatokkal. A fából készült fedélzetek kiváló minőségű festést igényelnek, amely megvédi majd a nedvességtől, a napfénytől és a kártevőktől. Ami a beton teraszokat illeti, keressünk poliurea , epoxi, uretán vagy hasonló anyagokból készült teraszbevonatokat.
A terasz megfelelő bevonattal való lezárása nagyfokú védelmet nyújt, de nem tünteti el a havat egy nagyobb havazás után. Megakadályozhatjuk azonban, hogy az említett hó és jég közvetlenül érintkezzen a fedélzet felületével. A terasz ponyvával való lefedése nagy segítség lehet. Külön előnyben vannak azok, akik fedett terasszal rendelkeznek, hiszen nekik csak a fedél állapotát kell ellnőrzini: a tető részei épek, nem áznak be, nem törtek el stb.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)