Bicskanyitogató: ezekben a magyar régiókban egy fillért sem ér a kutyák élete

HelloVidék: Hogyan kerültél az állatvédelembe?

Wegera György: Hét évvel ezelőtt Shíva-val, a gerinctörött kutyával kezdődött minden. Látva, hogy a hozzánk került állatok mennyire kiszolgáltatottak, amikor kúszva, lebénulva megérkeznek, célként tűztem ki, hogy visszaadjam számukra azt a méltóságot, amelytől az élet megfosztotta őket. Shíva után az emberek természetesnek vették, hogy ha egy kutya megsérül vagy lebénul, jolakkor nálunk segítséget kap. Véletlen alakult minden így. A lényeg a méltóság és az, hogy a kutyák szeretetben tudjanak élni úgy, hogy megfelelő körülményeket biztosítunk számukra, amelyhez mindent elő kellett teremteni.

Hogyan néz ki egy napotok?

Nálunk nincsenek hagyományosnak vehető napok: a tegnap az ma, a holnap az ma van. Összemosódnak a napok, a hetek, a hónapok és az évek. Felkelünk hajnalban, majd a legsérültebb kutyákkal kezdjük a napot, majd így haladunk tovább az egészségesek felé. Jelenleg Bogárka a legsérültebb, a szilveszteri tűzijátékozás miatt félelmében vonat elé ugrott kutya, aki a balesetben elvesztette a mellső lábait. Amikor érkezik a telefonhívás egy kutyáról, akit menteni kell, akkor indulunk és felborul a nap, mivel cselekedni kell és kórházba vinni az állatot. Nagyon hektikus minden egyes nap, de mégis fontos a rendszer, mert a gyógyszereket nem lehet bármikor beadni.

Hogyan éritek el az eredményeket az állatokkal?

Azt gondolom, ahogy gondolatban állunk a kutyához, az manifesztálódni fog. Mondok rá példát: a savval leöntött Dianáról minden orvos lemondott, de hazavittem, pedig nem sok esélye volt a gyógyulásra. Istenhívő emberként fontos számomra a hit, így azt gondoltam túl fogja élni. Napi 8-10 órányi befektetett munkával, Julika kolléganőm segítségével valódi csoda történt. A hit, szeretet és gondoskodás nagyon fontos ebben a munkában, melyek összeadódnak. Minden kutya egy szűrőn megy át, a nagyon rossz állapotban lévőket hazaviszem, amíg 24 órás felügyeletet igényelnek. Amikor már jobban vannak, kikerülnek a Shíva Menedékházba, akkor már nem igényelnek állandó monitorozást. Nagyon sok sérült, komplikált problémákkal érkező kutya kerül hozzánk, akiknek a gyógyításához összetett és szerteágazó tudásra van szükség, pl. a sebkötözéshez és ápoláshoz. Azt gondolom, a szív és lélek akarata győz, mert csodás eredményeket érünk el.

Hogyan lehet anyagilag bírni?

Nagyon nehéz a ráutaltság, mert folyamatosan szükségünk van támogatókra, hogy fenn tudjunk maradni. Sokkal jobb lenne egy centralizált kvótarendszer, ahol a kutyák súlyossági állapotának megfelelően, az adott menhely aszerint kapná az állami pénzt, hogy mennyire súlyos beteg kutyákat látnak el, illetve mennyi állat található náluk.

Minden azon múlik, hogy az adott menhely mennyire népszerű a közösségi médiában, mert ha nem, akkor nincs sok esély a támogatókhoz eljutni. A közösségi felületeken sem könnyű népszerűnek lenni, mert folyamatosan változik a világ, a körülmények, az emberek és az adományozói kultúra is. Nagyon nehéz és komplikált, amelyre könnyen rámehet az ember lelki világa.

Tapasztalataid szerint az ország mely régióiban ér "legkevesebbet" egy állat élete?

Az ország fejletlenebb régióira jellemzőbb, hogy a kutya nem érték. Az adott szociokulturális környezetnek és a viselkedésmintáknak meghatározó szerepük van. Ahol deviancia, alkoholproblémák vannak a családban, mélyszegénységben élnek, sok a munkanélküli, jellemzőbbek a társadalmi problémák, ott a kutyáknak sem lesz jó dolguk, mert az embereknek sincs jó dolguk, a kettő együtt kéz a kézben jár. Emberjogi és állatvédelmi kérdés is, de az ember sokkal többet tud tenni saját magáért, mint egy kutya. Sajnáljuk az embereket is, főleg a gyerekeket.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú, Heves, Borsod vármegyék területe nehéz ilyen szempontból, de mindenhol vannak problémák. Mindenhol más aspektus a döntő, hogy hol és mi a nehéz.

Tudatos állattartói kultúra kellene Magyarországon, valamint személyiséglélektani és pszichológiai tesztekhez kötném, hogy valaki háziállatot tarthasson. Jó lenne egy centralizált hely, ahol ki kellene tölteni egy tesztet, amelyből megállapítható, hogy alkalmas-e az adott személy állattartásra avagy sem.

Az állatvédelemben nincs felügyelőszerv, nincsenek elég erős szankciók, így az ártatlan állatok ki vannak szolgáltatva az emberek akaratának.

Hogyan lehetne Magyarországon elősegíteni az állatvédelmet?

Sajnos pesszimista vagyok ebben a kérdésben, mert csak paradigmaváltásokat lehet elérni. Részsikernek érzem, hogy többszázezres tömeget tudtunk felépíteni a sérült kutyák érdekében. Amikor elkezdtem a lebénult kutyákat menteni, akkor még 60%-ban mindenképp el akarták altatni a kutyákat. Ma már szitokszónak számít, ha egy sérült, lebénult állatot el akarnak altatni. Ők nem vegetáló élőlények, teljes életet tudnak élni.

Egy sérült állatnak mekkora esélye van az örökbefogadásra? Mennyire élhetnek teljes életet?

A sérült, lebénult állatoknak vajmi kevés esélyük van az örökbefogadásra, mert egészségi állapotuk fenntartása nagyon sokba kerül. A lebénult kutyáknak húgyúti gyógyszert kell venni, immunizálni kell őket a bélrendszerük miatt. Egészséges kutyákat is sokan nehezen tartanak fenn, a sérültek pedig még többe kerülnek. Talán, ha több időt tudnánk fordítani az örökbefogadási munkára, akkor több állat gazdásodna, de a helyzetet nehezíti, hogy az ország tele van gazdára váró állatokkal. A sérült és lebénult állatoknak többnyire mi vagyunk a "végső állomás". Két ágon működünk: bekerülnek hozzánk sérült, lebénult állatok, akik itt maradnak velünk, míg a másik oldalon ott vannak azok a súlyosan beteg, gyógyíthatatlan kutyák, akik azért élhetnek, mert ki tudtunk alakítani egy támogatói bázist.

Azok, akik látják a kutyákat és az élni akarásukat, nem fogják mondani, hogy altassuk el őket.

Mit jelent számodra, milyen érzés, hogy több száz ember jött el az ország különböző városaiból erre a rendezvényre is?

Az eseményre 400-500 ember látogatott el hozzánk, az ország több pontjáról, ami hihetetlen elismerést jelent számomra. Ezen a napon az állatbarátok kivihették védenceinket közös sétálásra, ami hatalmas örömöt jelentett az embereknek és állatoknak egyaránt. Ez a nap kollektív siker, hiszen az adományozók tartják fenn a Shíva Menedékházat, nélkülük nem érhetnénk el eredményeket.

Címlapkép: Getty Images