Durván szeszélyes, fejfájós napok jönnek: napsütés után még hózáporok is lehetnek

HelloVidék   
  Megosztom
Durván szeszélyes, fejfájós napok jönnek: napsütés után még hózáporok is lehetnek

A mai nap szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Éjjel azonban megérkezik a hidegfront, emiatt vasárnap már több felhő lesz az égen, elszórtan futó záporok, néhol északon akár hózáporok is kialakulhatnak - írta előrjelzésében az Időkép.

Szombaton napos és fagyos reggelre ébredhetünk, délnyugaton és helyenként az Alföldön pára-, ködfoltok képződhetnek hajnalban. Délelőtt ezek gyorsan feloszlanak, és napközben szinte zavartalanul napos időre készülhetünk 8-14 fokos maximumokkal. Egyedül a szél rondíthat bele a kora tavaszi időbe, mivel az élénk, erős nyugatias széllökések sokat rontanak hőérztetünkön - írta az Időkép.

Vasárnap sok helyen inthetünk búcsút a napsütésnek. Észak felől egy markáns hidegfront közelít meg bennünket, ami felhők mellett elszórt záporokat, északra néhol hózáporokat is hozhat. Az északnyugati szél a délnyugati és északkeleti tájak kivételével többfelé lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 4-11 fok között alakul.

Hétfőn felhős idő várható, csak néhol északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Eső, havas eső az ország déli felén többfelé kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél északkeleten megélénkülhet. A csúcshőmérséklet 3-8 fok között alakul, csapadékos déli, délnyugati területeken lesz hűvösebb az idő.

Kedden hajnalban délen havas eső, északkeleten kisebb havazás, hózápor még kialakulhat, de napközben csökken a csapadékhajlam. Többnyire felhős lesz az ég, de már rövid időszakokra kisüthet a nap. Kisebb eső, záporok már csak helyenként lehetnek. Az ország északi felén lesz élénk, erős a délnyugati szél. Délután 4-11 fok valószínű. Szerdán ismét csapadékosabb idő körvonalazódik sokfelé esővel, északon néhol havas esővel, havazással, hózáporokkal. Többfelé feltámad az északnyugati szél. 4-10 fokos maximumokra van kilátás.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

időjárás

időjárás előrejelzés

szél

tavasz